Index Vakbarát Hírportál

Volt vezérkari főnökök ostorozták Gordon Brownt

2010. március 6., szombat 15:39 | aznap frissítve

Két korábbi vezérkari főnök is azt mondta, hogy Gordon Brown miniszterelnök állításával szemben nem kaptak meg minden szükséges felszerelést az irakba induló brit katonák. Szerintük a korábban pénzügyminiszterként dolgozó Brown képmutató, kiéheztette a védelmi minisztériumot.

A brit hadsereg két volt vezérkari főnöke is bírálta szombaton Gordon Brown miniszterelnök azon kijelentéseit, hogy a kormány az Irakba vezényelt haderő parancsnokainak minden hadfelszerelési kérését teljesítette.

A jelenlegi kormányfőt, aki az iraki háború idején pénzügyminiszter volt, sokan vádolják azzal, hogy annak idején szűkösen mérte a hadsereg ellátására szánt pénzt, és a katonákat emiatt hiányos felszereléssel küldték az iraki hadszíntérre.

Brown azonban az iraki háború hátterét feltárni hivatott vizsgálat pénteki meghallgatásán kijelentette: egyszer sem fordult elő, hogy a kormány visszautasította volna a hadsereg parancsnokainak hadfelszerelési kéréseit.

Lord Charles Guthrie volt vezérkari főnök a The Daily Telegraph szombati kiadásában megjelent cikkében ezzel szemben azt írta: nem igaz Brown állítása. Lord Guthrie szerint például amikor a hadvezetés több helikoptert igényelt, azt a választ kapta, hogy erre nincs mód.

Brown a pénteki meghallgatáson külön kitért a helikopterek ügyére, mondván: visszautasítja azokat az állításokat, hogy a kormány nem adott pénzt helikopter-beszerzésre. Kijelentette: erre többletforrást is elkülönítettek, és új helikoptereket is vásároltak, amikor erre szükség volt.

Lord Guthrie ugyanakkor szombati cikkében azt írta: Brown költségvetési megszorításai miatt a helikopterek nagyon nagy késéssel érkeztek meg például Afganisztánba. Hozzátette: Brown "igyekezett a lehető legkevesebb pénzből megúszni" a védelmi kiadásokat, ezért a brit hadsereg az iraki és az afganisztáni küldetések előtt nem volt megfelelően felkészítve és felszerelve. Guthrie szerint "helikoptereket nem lehet a levegőből varázsolni, és páncélozott járműveket sem lehet varázsütésre előteremteni". Hozzátette: a megfelelően páncélozott járművek, "ha lettek volna ilyenek", minden bizonnyal életeket mentettek volna meg.

Brownnak sokan felróják, hogy a brit hadsereg járőröző egységeit takarékossági okokból csak könnyű páncélzatú, észak-írországi utcai járőrszolgálatra tervezett Land Rover terepjárókkal látták el, amelyek szinte semmilyen védelmet nem nyújtottak az iraki lázadók által telepített pokolgépek ellen. Ezekben a járművekben eddig összesen 36 brit katona halt meg az iraki és az afganisztáni hadszíntéren, pokolgépes támadásokban.

Lord Guthrie utódja, Lord Michael Boyce tengernagy a The Times szombati kiadásának nyilatkozva képmutatónak nevezte a kormányfőt. Szerinte sem felel meg a valóságnak, hogy a védelmi tárca mindent megkapott, amire szüksége volt; szerinte "a minisztériumot kiéheztették".

A vizsgálóbizottság előtt Geoff Hoon volt védelmi miniszter is kijelentette néhány hete, hogy a hadsereg hiányosnak bizonyult felszerelése a pénzügyminisztérium szűkmarkúságának egyenes következménye volt.

Rovatok