Index Vakbarát Hírportál

Pedofil botrány a holland katolikus egyházban

2010. március 10., szerda 15:58

Pár nap alatt több mint háromszáz bejelentést kapott a holland katolikus egyház olyan esetekről, amikor papjai állítólag gyerekeket molesztáltak - közölte szerdán az egyház. Holland vallási vezetők egy nappal korábban "teljes és független" vizsgálatot rendeltek el az állítólagos zaklatási ügyekben.

Március kezdete óta 350 panasz érkezett a katolikus egyházhoz, szexuális zaklatások miatt - mondta az egyház szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. Az esetek 1950 és 1980 között történtek, és a bejelentések többsége bentlakásos iskolákból érkezett - közölte a szóvivő. A panaszokat egy 1995-ben felállított egyházi bizottság kapta meg, amelyet a papok által megerőszakolt áldozatok megsegítésére hoztak létre.

A panaszok azután érkeztek, hogy március elsején az egyház bejelentette: vizsgálatot indítanak, mert a gyanú szerint az 1960-as években az egyik egyházi iskolában a papok molesztálták a gyerekeket. A bejelentés után több más intézmény papjait is szexuális zaklatással vádolták egykori diákok.

Az elmúlt hónapokban sorozatos botrányok rázták meg a római katolikus egyházat. Novemberben Írországban tört ki botrány, miután kiderült, hogy az ír katolikus egyházi vezetők megpróbálták eltussolni a papok három évtizeden át tartó pedofil ügyeit.

Rovatok