Index Vakbarát Hírportál

Nemcsak Sólyomnak van hallókészüléke

2010. március 18., csütörtök 18:30

Hallókészüléket visel János Károly spanyol király, erősítette meg csütörtökön a Zarzuela palota. A királyi ház szerint már korábban egyértelművé vált, hogy a 72 éves uralkodónak szüksége van jobb fülén a készülékre.

A királyt fotósok figyelték meg, amint éppen távozik egy halláskárosultakkal foglalkozó speciális klinikáról. János Károly rutinvizsgálatokon esett át a kórházban, közölte a palota csütörtöki sajtóbeszámolók szerint. Az udvar tájékoztatása alapján a király már huzamosabb ideje viseli a szerkezetet.

Sólyom László, köztársasági elnök sem titkolja enyhe betegségét, a halláskárosodását. Új-zélandi útján készült fotókon jól látható a hallókészüléke, amit nem visel állandóan, csak fontos tárgyalásokon, hogy véletlenül se legyen probléma abból, ha félrehall valamit.

Rovatok