Index Vakbarát Hírportál

Apácák is érintettek az egyházi szexbotrányban

2010. március 23., kedd 07:01

Négy pap és két apáca ellen folyik vizsgálat nemi visszaélés gyanújával a regensburgi egyházmegyében. Csak ebben a körzetben háromszázan jelentkeztek, hogy valamilyen módon zaklatták őket.

A hónap elején merült fel a szexuális visszaélések gyanúja, az egyház pedig vizsgálatot indított azzal a céllal, hogy kiderüljön az igazság, megsegítse az áldozatokat, megbüntesse a tetteseket, és megelőzze további bűncselekmények előfordulását. "Az elmúlt tizennégy napban kiderült, hogy az egyház egyes tagjai és lelki vezetői súlyos bűnöket követtek el. Nagyon sajnáljuk, amit tettek ezekkel a fiatalokkal és gyerekekkel, és kérjük bocsánatukat" - mondta Clemens Neck, az egyházmegye szóvivője.

A vizsgálat alatt álló papokról és apácákról többet nem árult el. Azonban elmondta, hogy felmerült a bűncselekmény gyanúja további két emberrel szemben is. Feltehetőleg nemi visszaélést követett el egy kiskorú ellen egy bizonyos Friedrich Z., akit hasonló bűncselekményért már egyszer, 1958-ban elítéltek, valamint egy bizonyos Georg Z. ellen, akit pedig 1969-ben ítéltek el hasonló ügyben.

Az egyházmegyében az utóbbi időben már mintegy háromszáz ember jelentkezett azzal a váddal, hogy diákkorában fizikai erőszakot, illetve nemi visszaélést követtek el ellene.

Hétfőn Münchenbe érkezett egy amerikai központú jogvédő szervezetnek, "a papok általi visszaéléseket megélők hálózatának" (SNAP) küldöttsége, hogy feljelentésre bátorítsa a nemi visszaélések múltbeli németországi áldozatait.

Barbara Blaine, a szervezet elnöke elmondta: reméli, hogy a hálózat, amelynek mintegy kilencezer tagja van az Egyesült Államokban, tud terjeszkedni Németországban és más európai államokban is, és el tudják érni, hogy az egyház feljelenti a bűnelkövető papokat.

Rovatok