A légtérzár miatt kialakult légiközlekedési káoszban rengeteg magyar nem bír hazatérni külföldről. Van, aki még két hétig kényszerül várakozni ismerősöknél, konzulátusi kölcsönlakásban, vagy reptéri várótermekben. Magyarok kalandjai Szingapúrban, New Yorkban és Johannesburgben.
A külügyminisztérium kedd déli adatai szerint legalább 500 magyar várja a világ különböző pontjain hogy hazajusson, miután napokkal ezelőtt törölték a járatukat az európai légtérzár miatt. Idős emberek, kisgyerekesek próbálnak helyfoglaláshoz, vagy legalább információhoz jutni, ki pénz nélkül, ki kaotikus viszonyok közepette. Van, akin segít a helyi magyar külképviselet, van akin nem tud.
A Vígh család a Virgin Atlantic járatával érkezett Johannesburgbe, és április 19-én indultak volna haza. A Virgin levélben jelezte, hogy a járatukat törölte. Mivel a társaság csak azoknak állja a költségeit, akiknek a gépe április 15-én a helyi repülőtéren rekedt, Vighék a hétéves ikrekkel helyi barátaik segítségével maguk kénytelenek gondoskodni a szállásukról.
A Virginnél legközelebb május 2-ára tudtak foglalni, mivel addig az összes járat teljesen tele van. Persze egyfolytában próbálnak felkerülni az aznap induló járatok várólistájára, de mint Vígh Róbert írta, még úgy is elég reménytelen egy gépre négy visszamondott helyet találni, hogy a gyerekesek és az idősek elsőbbséget élveznek.
A külképviseletekre bejelentkezők és az itthon érdeklődő hozzátartozók adatai alapján készült friss külügyminisztériumi statisztika szerint Észak-Amerikában mintegy 50, Ázsiában 100, Európában pedig 350 magyar állampolgár várja hogy hazajusson. Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivó szerint a szám percről percre változik, ahogy egyre többen jelentkeznek.
Brüsszelből különbusz hozta haza a kint rekedteket, köztük kormányzati dolgozókat és EP-képviselőket. Tokióban mintegy húsz emberről, köztük a magyar aerobic-válogatottról tudnak. Tel Avivban rekedt egy ifjúsági kézilabdacsapat, Reykyavíkban öten, Párizsban 35-en Lisszabonban 60-an várják hogy hazajuthassanak. Hanoiból mások mellett egy húszfős vállalkozócsoport nem tud hazajönni, Moszkvában mintegy száz kint rekedt magyarról tud a külügy, de valószínűleg sokkal többen vannak. A külügy további városok mellett Kijevben, Rigában, Delhiben, Pekingben és Bangkokban várakozó magyarokról is tud.
A külügyminisztérium arra kéri a bajba jutott magyar állampolgárokat, hogy jelentkezzenek be a helyi külképviseleteken, ahol információkkal, a légitársaságokkal folytatott vitákban, esetleg szállással, konzuli kölcsönnel tudhatnak segíteni. A konzulátusok a lejáró vízumok díjmentes vagy soron kívüli meghosszabbításában, és a már lejártak miatti szankciók elkerülésében is segítséget nyújthatnak, de például a kifogyó vagy szükségessé váló gyógyszerek pótlásáról is gondoskodhatnak. A külképviseletek és a Külügyminisztérium információs szolgálata megerősített ügyelettel várják az érdeklődőket.
Víghék felhivták a magyar követséget, hogy tanácsot kapjanak. "Sajnos nem voltak a helyzet magaslatán. Az első kontaktszemély csak angolul beszélt (nekünk ez nem okozott problémát de el tudom képzelni hogy másnak ez nehézséget okozott volna). Miután eljutottunk a megfelelő emberhez, ő arról érdeklődött, hogy milyen elvárásokkal hívtuk fel őket."
Víghék a problémáik ellenére viszonylag még így is szerencsés helyzetben vannak: a biztosításuk egy meghatározott összegig fedezi a járattörlés miatti költségeiket, és bár a gyerekek az iskolából két hetet hiányozni kénytelenek, a családfő Johannesburgből is tud távmunkában dolgozni.
Feledi György az összegyűjtött törzsutaspontjaiért kapott United Airlines bónuszjeggyel utazott New Yorkba. A jegyet a Lufthansa állította ki, de Feledi kifelé a Continentallal utazott (a társaságok egy szövetséghez tartoznak). Mint mondja, ez a jegy a mostani helyzetben "teljes rémálom": a káosz miatt nemhogy azt nem tudja kideríteni, hogy mikor térhet haza, de egyelőre azt sem, hogy melyik légitársasággal.
A városban tartózkodó Feledi szerint a szállodahallok az utóbbi napokban küzdőtérré váltak: mivel nincs hová menniük, a régi vendégek nem akarnak távozni, az újonnan érkezők viszont követelik a lefoglalt szobákat. Az ideges utasok nem tudják elérni a légitársaságokat, biztosítókat, és ez a stressz a hotelek recepciójánál csapódik le.
A hotelben Feledi úgy tudta meghosszabbítani a szobafoglalását, hogy naponta húsz dollárral lefizeti a recepcióst. Ez azonban nem jelent pluszköltséget, mert a helyi szállodaszövetség tagjai 15 százalék kedvezményt adnak a városban ragadtaknak. A szállodát még 4-5 napig tudja finanszírozni, ezért már most nézegeti a barátok listáját, hogy kinél alhatna, ha esetleg tovább kell maradnia.
A légitársaságok irodáinál kaotikus állapotok uralkodnak, ráadásul a legtöbb kint van a JFK repülőtéren, ahol viszont menekülttáborra emlékeztetők a körülmények. Telefonon lehetetlen elérni az ügyfélszolgálatokat, a káosz pedig azt eredményezte, hogy amikor nagy nehezen sikerült a Swiss gépére felkerülnie, svájci barátja felhívta Feledit, hogy legalább harminc üres helyet lát a turistaosztályon. Közben a tranzitban emberek százai szerettek volna hazajutni Svájcba.
Feledi az Air France 56. utcai irodája előtt reggel egy elegáns francia hölgyet látott a 0095-ös sorszámmal a kezében várakozni. Az asszony csak délutáni ügyintézésben reménykedhetett: ezernél aznap egyszer már lenullázódott a sorszám.
"15 napos, Balin töltött feledhetetlen nászutunk után nem gondoltuk volna, hogy további 12 napot kell eltöltenünk Szingapúr repterének a tranzitjában" - ír tragikomikusnak nevezett kálváriájukról Szabó Zsuzsa. A gépük Denpasarból indult volna 16-án este, amikor a légitársaság egy kezükbe adott A4-es papíron értesítette őket, hogy törölték a járatukat, nem tudják, hogy mikor mehetnek haza, és nem fogják semmilyen költségüket sem megtéríteni.
A papíron egy telefonszám is szerepelt, amit Szabóék sokáig hívogattak, mire végre felvették és tájékoztatták őket, hogy legkorábban egy április 29-i járattal térhetnek haza, de csak akkor, ha azonnal lefoglalják a helyet. Mivel a helyi reptér körülményei nem alkalmasak ilyen hosszú tartózkodásra, a házaspár nagy nehezen kijárta, hogy felszállhassanak egy szingapúri gépre.
"Azóta az itteni tranzit a második otthonunk. 91 órája vagyunk itt. Első pár nap a földön aludtunk és igen elveszettek voltunk. Ma már rutinosabbnak számítunk - kapunk ételt-italt, és próbáljuk a lehető legtöbb információt beszerezni, ami igen komoly munka."
Szabó Zsuzsa szerint olyan a helyzetük, mintha be lennének zárva pénz nélkül egy hatalmas plázába, ahonnan nem lehet kimenni. A csomagjaik a csomagraktárban vannak, azokhoz nem tudnak hozzáférni. Ha kimennének, visszakapnák a csomagokat, de mivel törölték a járatukat, nem kapnának beszállókártyát és nem mehetnének vissza a tranzitba. Odabent viszont kapnak ételt, menedéket (bár a földön alszanak), és van állandó internetkapcsolatuk.
A légitársaságoktól kapott ritka információik ellentmondásosak és megbízhatatlanok. A szingapúri reptér dolgozói viszont nagyon segítőkészek: "tőlük kapjuk a legtöbb együttérzést, segítséget, kedves szót, ami ilyenkor különösen sokat ér." Jelenleg úgy néz ki, pár napot a magyar konzulátus segítségével egy Szingapúrban élő magyar családnál tölthetnek majd el.
A biztosítóknak nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk a légtérzár mibenlétéről. A probléma az, hogy a vulkánkitörés okozta hamufelhő megítélése nem egyértelmű: szigorú értelemben véve nem minősül sem rendkívüli időjárási körülménynek, sem természeti katasztrófának. A New York Times -nak nyilatkozó biztosítótársasági illetékesek szerint akkor hajlandók fizetni a késlekedés miatt járó, átlagosan 150-250 dolláros napi térítést, ha az utas rendelkezik érvényes biztosítással, és abban szerepel a természeti katasztrófákra vonatkozó kockázatvállalás. Ha ugyanis a vulkánkitörés például utakat tett tönkre Izlandon, a biztosítási jog szerint az esemény természeti katasztrófának minősíthető. Ebben az esetben a biztosítótársaságok tízmillió dolláros nagyságrendű kártérítést fizethetnek ki.