Nem sikerült meggyőznie a brit választókat a Konzervatív Pártnak. Bár Gordon Brownnal az élén a Munkáspárt történelmi mélypontra süllyedt, a brit választók inkább az ismeretlenségből előtörő Nick Clegg liberálisaira szavaznának. Az örök harmadik LDP pár napra a konzervatívokat is megelőzte. A választás esélyese még így is David Cameron és a Konzervatív Párt, de szinte biztos, hogy nem szereznek kormányképes többséget.
Tavaly novemberben még azért állítottuk párhuzamba a Konzervatív Párt miniszterelnök-jelöltjét, David Cameront Orbán Viktorral, mert mindkettejük hatalomra kerülése elkerülhetetlennek látszott. Orbán végül teljes diadalt aratott, kétharmados többségbe került a választáson, amit úgy jellemzet, "több mint forradalom". Nagy-Britanniában szintén forradalom készül, de már korántsem biztos, hogy David Cameron hatalomra kerül.
A konzervatívok gyakorlatilag Brown hatalomra kerülése óta esélyesei a választásoknak. David Cameron, a párt vezére - mint arra az Orbán Viktorral történt összevetésben már utaltunk rá - nagy fordulatot hajtott végre a párt élén, új témák irányába is nyitott. Egy dolog azonban nem sikerült neki, eloszlatni a pártjával szembeni általános ellenszenvet. Hiába állt stabilan negyven százalék körüli támogatottságon a pártja, tovább már nem sikerült növelni a népszerűségét.
Így amikor már sejteni lehetett, hogy 2009 utolsó negyedévében kezd magához térni a brit gazdaság, elillanni látszott a konzervatív győzelem. A brit választási rendszer sajátosságai - egyfordulós választás, csak egyéni körzetek, a győztes mindent visz - elviekben a győztes pártnak kedveznek, a választókerületek beosztása alapján viszont a Munkáspártnak, mely egy szűk vereség esetén még mindig a legtöbb képviselőt küldhette volna a parlamentbe. Március óta már egy Nagy-Britanniában igazán ritkának számító végkimenet izgatta a közbeszédet. Úgy tűnt, az idei választásokon egyik pártnak sem lesz meg önmagában a kormányzó többség. Ilyesmire utoljára 1974-ben volt példa, akkor fél éven belül új választást tartottak, amin az elsőn is győztes Munkáspárt már a többséget is megszerezte.
Így érkezett el április, amikor Gordon Brown miniszterelnök végre ténylegesen kiírta a választásokat. A népszerűtlen, ridegnek tartott Brownnal az élén a kormánypárt erős negatív kampánnyal indított - a tankönyvek szerint egy népszerűtlen vezér jól teszi, ha ellenfelét is népszerűtlenné próbálja tenni. Brownnak ez nem jött be, a konzervatívok a speciális módszertannal mérő - a válaszadókat lakóhelyük szerint összeállított, a tényleges szavazólapra emlékeztető kérdőívvel kikérdező - Agnus Reid mérései szerint ismét kormányképes többséget ígérő előnyre tettek szert. 11 ponttal vezettek a Munkáspárt előtt, az örök harmadik liberális demokraták (LDP) messze leszakadva a harmadik helyen álltak.
Róluk korábban senki sem beszélt. Az Economist a választások kiírása után megjelent számának címlapján a három pártvezér volt látható. "Brown: az ördög, akit ismerünk; Cameron: az ördög, akit nem ismerünk; Nick Clegg: ki az ördög?"
Clegg újfiú a brit politikában, a legutóbbi választáson került be a parlamentbe. Gyors pártbeli felemelkedésében a liberális demokratákat az utóbbi években megrázó botrányok is hozzájárultak. Az LDP második elnöke, Charles Kennedy 2006-ban, hétévnyi elnökösködés után súlyos alkoholizmusa miatt lemondásra kényszerült. Az utódjáról döntő elnökválasztás kis híján botrányba fulladt. Az egyik jelölt lebukott, mert szavazatokat próbált hamisítani. Egy másikat férfiprostituáltakkal kaptak rajta. Egy harmadikat homoszexualitása miatt támadtak, így végül Sir Menzies Campbell nyerte el a posztot, ám vezetésével a párt népszerűsége folyamatosan csökkent - bár két időközi választáson is megszégyenítették a Munkáspártot.
A legfrissebb, vasárnap közzétett közvélemény-kutatások igazolni látszanak, amire már cikkünkben is utaltunk - erodálódott a liberális demokraták támogatottsága. A cikk írásakor figyelembe vett Agnus Reid új mérése szerint a konzervatívok 35, a liberálisok 29, a Munkáspárt 23 százalékon áll. Az összes közvélemény-kutatás átlagát véve a konzervatívok 35, a liberálisok 28, a Munkáspárt 27 százalékon áll. Nagy-Britanniában a közvélemény-kutatásokban rendre felülreprezentált a Munkáspárt, ez lehet a magyarázat az Agnus Reid és a többi kutató eltérő eredményeire.
Sir Menziesnek egy év után távoznia kellett, ekkor vette át a pártot Clegg. A botrányok elültek, de az érdeklődés is a párt iránt. Így Cleggnek egy lehetősége maradt, a brit történelemben először megrendezett miniszterelnöki tévéviták. Ezek közül az elsőre április 15-én került sor. Az április 10-i közvélemény-kutatások szerint a liberálisok 20 százalékon álltak. Az április 19-i kutatások szerint 32 százalékon, két nap múlva pedig, ha csak rövid időre is, Nagy-Britannia legnépszerűbb pártja lettek, hosszú évek után a második helyre szorítva a konzervatívokat.
Pedig - és ezt a másfél órás vita többszöri megtekintése után mondjuk - nem csinált semmi különöset. Megnyerő volt és visszafogott. Két trükkje volt, a kérdezőket - a kérdéseket a közönség tehette fel - mindig keresztnevükön szólította és megszólította, illetve kihasználta, hogy Cameron és Brown vele mit sem törődve egymással vitatkoztak. "Ez a kettő folyton keménykedik, de nem csinálnak semmit" - volt az üzenete, amit többször is elsüthetett.
Azóta lezajlott még két tévévita, ezeket, ha szorosan is, de az értékelések szerint Cameron nyerte. Ezek közül a harmadik, gazdasági kérdésekről folyó vitában aratott győzelem lehet a legfontosabb, hiszen a felmérések szerint a brit választók a gazdaság és a bevándorlás kérdését tartják a legfontosabbnak. Ezekben a témákban ítélik leggyengébbnek a liberális demokratákat, és ez fontos lehet, hiszen a liberális demokraták előretörése elsősorban a konzervatívokat fenyegeti.
Azt már említettük, hogy a választókerületi beosztás a Munkáspártnak kedvez. A liberális demokraták erősödése azért érinti különösen rosszul a konzervatívokat, mert a párt olyan körzetekben erősödött, ahol a konzervatívoknak esélyük lehet a Munkáspárt legyőzésére. A liberális demokraták viszont a konzervatívoktól visznek el szavazatokat.
Így bár az Agnus Reid legfrissebb felmérése szerint a konzervatívok 33, a liberálisok 30, míg a Munkáspárt csupán 23 százalékon áll, a mandátumok tekintetében a konzervatívoknak csak 294 jutna, 32-vel kevesebb az abszolút többségnél. A rendszer sajátossága, hogy a Munkáspárt 7 százalékos hátránya ellenére 24-gyel több képviselői helyet szerezne, mint az LDP. Ez pedig igen kellemetlen helyzetet teremtett Cleggnek.
Az nyilvánvaló, hogy az LDP szavazói is kormányváltó szavazók. Clegg sietve ki is jelentette, hogy nem kívánja hatalomban tartani Gordon Brownt. De pártjának programja alapvetően a Munkáspártéhoz áll közelebb, gazdasági kérdésekben még balrább is áll Brownétól. Az LDP emellett pont az ellenkezőjét gondolja a közbiztonságról és a bevándorlásról, mint a konzervatívok. Elvileg adott lenne, hogy a Munkáspárttal álljanak össze, ha az mást jelöl Brown helyett miniszterelnöknek. Ez eleve is necces lenne Nagy-Britanniában, ahol érzékenyek az olyan demokratikus hagyományokra, hogy lehetőleg megválasztott ember legyen a miniszterelnök - Brown is azért indult eleve mélyről, mert nem nyert választást, Blair lemondásával lett miniszterelnök.
Ez igaz lehetett addig, amíg a Munkáspárt előzte az LDP-t. Most azonban az LDP szavazatszámban valószínűleg a kormánypárt előtt végez, ez pedig kényes helyzet, hiszen kisebb frakciója miatt mégiscsak kisebbik koalíciós partner lehet. Akkor pedig már tisztább lenne a konzervatívokkal együtt kormányozni.
Akárhogy is, már kevesebb mint egy hét van csak hátra a választásokig, mely már biztosan minden idők egyik legérdekesebbje lesz Nagy-Britanniában.