Index Vakbarát Hírportál

Nyolc év börtön a Helmuth Kohlt is lefizető fegyverkereskedőnek

2010. május 5., szerda 12:11

Nyolc év börtönre ítélte az augsburgi tartományi bíróság Karlheinz Schreiber német-kanadai fegyverkereskedőt. Schreiber kulcsszereplője volt a 90-es évek legnagyobb német korrupciós botrányának, amely bemocskolta Helmuth Kohl miniszterelnöki múltját és pártvezér utódja bukásához vezetett.

Schreiber 1991-ben zsebbe fizetett támogatásokat a német Kereszténydemokrata Párt (CDU) pénztárosának, és mint Kohl 1999-ben bevalotta, személyesen a volt német kancellárt is illegálisan támogatta. Beismerése után Kohl megszégyenülten lemondani kényszerült a CDU tiszteletbeli elnöki posztjáról, utódja, Wolfgang Schäuble pedig a pártelnökségről.

Schreibert a német ügyészség adócsalással, vesztegetéssel, csalással és más visszaélésekkel vádolta, de a bíróság szerint az adócsalás kivételével a többi cselekmény elévült. Schreiber, aki kanadai állampolgár is, a felelősségre vonás elől Kanadába menekült, ahol 1999-ben letartóztatták, de hosszas jogi csata után végül csak 2009 augusztusában adták ki Németországnak.

Az ügyész 9,5 éves börtönbüntetés kiszabását kérte - adócsalásért tíz év a maximum kiszabható -, ezt Schreiber védői aránytalanul súlyosnak tartották. A bíróság végül nyolc évre ítélte.

Rovatok