Index Vakbarát Hírportál

Páncélosokkal kerítik be a thai tüntetőket

2010. május 13., csütörtök 12:21

Néhány napja még közelinek látszott az egyezség a Thaiföldön tüntető vörös inges ellenzékiek és a kormányerők között, azonban a tiltakozók újabb követeléseire válaszul a hadsereg bekeményített. Páncélosokkal szigetelik el a tüntetőket, a lezárt zónából csak kifelé engednek át, be nem mehet senki.

Helyi idő szerint este hat órától Bangkokban páncélozott járművekkel kerítik be a thai főváros belső kerületeiben csaknem két hónapja tüntető vörös ingeseket a katonák, jelentette be a thai hadsereg. Az ázsiai ország fegyveres erőinek szóvivője azt mondta, hogy zárlat kezdetével a tüntetők szabadon távozhatnak, de a lezárt zónába senkit nem engednek majd be.

A Bangkok központját megszállva tartó baloldali aktivistákból, a demokráciaért küzdő csoportosulásokból és az elűzött egykori miniszterelnök híveiből álló tömeg azt szeretné, hogy a miniszterelnök oszlassa fel a bangkoki törvényhozást és írjon ki új választást. Szerintük a kormány hatalma nem legitim, mert azt egy parlamenti egyezség és nem választás útján kapták.

Néhány napja még közelinek látszott az egyezség az ázsiai ország vezetése és a vörös ingesek között. Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök ugyanis felajánlotta, hogy november 14-én megtartják a választást. A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak, mert a kormányfő nem volt hajlandó felelősségre vonni helyettesét az április 10-i vérengzés miatt. A miniszterelnök-helyettes által irányított oszlatásban tizenkilenc tüntető, egy újságíró és öt katona vesztette életét. Egyezség hiányában a tiltakozók a helyükön maradtak, a miniszterelnök pedig visszavonta ajánlatát.

A bambusznádból és gumiabroncsokból nagy barrikádokat építő, mögöttük élelmiszert és generátorokat felhalmozó tüntetők azt mondják, hogy a hadsereg fenyegetése ellenére is a helyükön maradnak. "Őreink készen állnak arra, hogy megvédjék a területet" - mondták a vörös ingesek vezetői.

Rovatok