Index Vakbarát Hírportál

A kínai kormányfő szerint el kell kerülni a két Korea konfrontációját

2010. május 30., vasárnap 08:21 | aznap frissítve

A két Korea konfrontációjának elkerülését, a Korea-félszigeten kialakult feszültség enyhítését sürgette vasárnap Ven Csia-pao kínai kormányfő.

Ven Csia-pao a hét végén Ri Mjong Bak dél-koreai elnökkel és Hatojama Jukio japán kormányfővel tartott hármas csúcstalálkozót a dél-koreai Csedzsu szigetén, elsősorban gazdasági kérdésekről, s ezt követően vasárnap tartott sajtóértekezletén érintette a Cshonan-incidenst.

Szöul az észak-koreai hatóságokat teszi felelőssé a Cshonan korvett március végén a Sárga-tengeren történt elsüllyedéséért, amelyet szakértői vizsgálat szerint egy észak-koreai torpedó okozott. Az elsüllyedt hadihajóval 46 tengerész veszett a hullámsírba.

Észak-Korea újra és újra cáfolta a hajó megtámadását. Vasárnap tízezrek vonultak fel Phenjan belvárosában, hogy elítéljék Dél-Koreát és az Egyesült Államokat. Tapsolva vagy öklüket rázva a tüntetők Dél-Korea-ellenes jelszavakat skandáltak.

Ven a közös sajtóértekezleten azt hangoztatta: Kína a térség békéje és stabilitása érdekében tevékenykedik, hogy fel lehessen számolni a Cshonan-incidens teremtette feszültséget.

Ri Mjong Bak ugyanakkor azt kérte, hogy a három ország - Dél-Korea, Kína és Japán - folytasson "bölcs együttműködést" az incidens kapcsán, s ezzel egyetértett Hatojama Jukio is. A japán kormányfő azt emelte ki, hogy egyetértés volt a hármas csúcson abban: a válság megoldása Észak-Koreával kulcsfontosságú a térség stabilitása szempontjából.

Rovatok