Index Vakbarát Hírportál

Mégse loptak hitelkártyát Kaczynski repülőjéről?

2010. június 7., hétfő 17:13 | aznap frissítve

Oroszország hivatalos cáfolatot adott ki, miután Lengyelország bejelentette, Lech Kaczynski lengyel elnök repülőgépe roncsai közül ellopták egy áldozat hitelkártyáját. A bankszámláról a baleset után 1500 eurót vettek le Szmolenszkben.

Moszkvában cáfolták a lengyel kormányszóvivő bejelentését, hogy őrizetbe vették volna az orosz belügyi erők, az OMON három tagját, mert Lech Kaczynski lengyel elnök repülőgépe katasztrófájának helyszínén ellopták legalább egy áldozat hitelkártyáját, és azt használták is.

Vasárnap a varsói állítást már cáfolta az orosz belügyminisztérium, hétfőn pedig a belügyi erők főparancsnoksága szögezte le, hogy a hírnek nincs valóságalapja. A közlés szerint nem vettek őrizetbe OMON-ost a lengyel bejelentésnek megfelelő gyanú alapján.

Az orosz belügyminisztérium közleménye arra is felhívta a figyelmet, hogy a katasztrófa helyszínén több napon át a különböző belügyi erők - így az OMON mellett egyebek között a közlekedésrendészet, továbbá 15 nyomozó csoport - teljesítettek szolgálatot.

Visszavonta hétfőn korábbi nyilatkozatát Pawel Gras lengyel kormányszóvivő, miszerint őrizetbe vették az OMON orosz különleges rendőri erők három tagját. Gras úgy nyilatkozott, hogy az őrizetbe vettek egy másik szolgálathoz tartoznak. Mint mondta, vasárnap azért nevezte meg az OMON-t, mert úgy gondolta, hogy ez volt az egyetlen biztonsági szolgálat, amely jelen volt a szmolenszki reptérnél, a lengyel küldöttség repülőgépe katasztrófájának helyszínén.

"Megerősíthetem, hogy (orosz részről) arról értesítettek bennünket: őrizetbe vettek négy katonát azokból az egységekből, amelyek a baleset helyszínét biztosították" - nyilatkozott hétfőn az ABW lengyel belbiztonsági szolgálat szóvivője.

A Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép április 10-én zuhant le az oroszországi Szmolenszk melletti Szevernij repülőtér közelében. A tragikus balesetnek nem volt túlélője.

Eredetileg a Rzeczpospolita című napilap jelentette, hogy 1500 eurónak megfelelő összeg tűnt el Andrzej Przewoznik bankár, a mártírok emlékhelyeit gondozó lengyel tanács vezetője bankkártyájáról Przewoznik halála óta. A bankár is Kaczinsky elnök gépén utazott.

A lengyel szóvivő azt mondta, hogy az elkövetőket - az OMON három tagját - gyorsan őrizetbe vették a lengyel belbiztonsági szolgálat és az orosz titkosszolgálatok együttműködésével.

A news.pl lengyel lap szerint a bankkártyát először a szerencsétlenség napján, majd a következő napokban még kétszer használták, és mindhárom esetben Szmolenszkben fizettek vele.

Bronislaw Komorowski ügyvezető lengyel elnök májusban arra kérte Dmitrij Medvegyev orosz államfőt, hogy erősítesse meg a baleset helyszínének őrizetét, mert lengyel jelentések szerint ott még mindig fellehetők az áldozatok személyes tárgyai. Az orosz sajtó arról számolt be, hogy a helyi lakosok tárgyakat gyűjtögettek a repülőgép-baleset helyszínének közelében.

Rovatok