Index Vakbarát Hírportál

Terroristákat fogott el a kínai rendőrség Hszincsiangban

2010. június 24., csütörtök 06:56

A Kelet-Turkesztán-csoportokhoz tartozó terroristák több mint tízfős egységére csapott le a rendőrség az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm területen.

A Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) terrorszervezettel kapcsolatban álló csoport tagjait és vezetőjét őrizetbe vették, a talált robbanószereket lefoglalták, közölte Vu Ho-ping (Wu Heping) a közbiztonsági minisztérium szóvivője. Mint elhangzott: az elfogott emberek határőrök elleni támadásokban vettek részt Kína legnyugatabbi városában, Kasiban (Kashi), továbbá robbantásokat hajtottak végre 2008-ban Hzsincsiang Kucsa (Kuqa) megyéjében.

A csoport erőszakos cselekményekre készült 2009 júliusa és októbere között, de miután tervükre fény derült az ország különböző területeire menekültek, hárman pedig közülük külföldre szöktek. Őket decemberben hazatoloncolták. Hogy honnan, azt a szóvivő nem említette, de ismeretes, hogy december hónapban utasítottak ki Kambodzsából 20 ujgur nemzetiségű kínai állampolgárt, akik ott kerestek menedéket.

A terrorista csoport leleplezése ismét azt igazolja, hogy az ETIM és más terrorista szervezetek jelentik az ország számára a legnagyobb terrorveszélyt ma és a jövőben - mondta Vu, aki tájékoztatója közben bemutatott néhány diaképet is, amelyeken a házi készítésű bombák, illetve maga a "bomba-gyár" és az elfogottak által használt terepjárók voltak láthatók.

A bejelentésre nem sokkal a tavaly a július ötödikén kirobbant etnikai zavargások július 5-i első évfordulója előtt került sor. A meghatározó részben muszlim ujgurok lakta Hszincsiang székhelyén Urumcsiban (Urumqi) akkor közel kétszáz - többségükben han kínai - esett áldozatul a támadásoknak.

Rovatok