Index Vakbarát Hírportál

Ezrek tüntettek menekültekért Bécsben

2010. július 2., péntek 10:14

A szervezők szerint húszezren tiltakoztak csütörtök este Bécsben egy koszovói család kitoloncolása és a túl szigorúnak tartott menekültügyi szabályok ellen. A Zogaj családnak nyolc éve tartó jogi eljárás után július közepén végleg el kell hagyniuk Ausztriát.

Több ezren tüntettek Bécsben egy koszovói család kitoloncolása ellen. A csütörtök esti demonstráción a rendőrség szerint hétezren, a szervezők szerint húszezren gyűltek össze, több osztrák közéleti személyiség is jelen volt. A Zogaj család maradása mellett a menekültügyi szabályok lazítását és emberségesebbé tételét is követelték a demonstrálók.

A menekültstátusért sikertelenül folyamodó Zogaj család Ausztriában tartózkodó tagjainak nyolc éve tartó jogi eljárás után július közepén végleg el kell hagyniuk Ausztriát.

A közvélemény évek óta figyelemmel kíséri a család sorsát. Sokan a menekültügyi eljárás bonyolultságának, lassúságának és más hibáinak bizonyítékát látják az ügyben. A Format című hetilap pénteki számában közzétett felmérés szerint ugyanakkor azok vannak többségben, akik szerint Zogajék saját maguk felelősek a kiutasításukért (49 százalék). A megkérdezettek 42 százaléka szerint az osztrák bevándorlási politika a hibás.

Az apát még 2002-ben kiutasították az országból, ő később nem tért vissza Ausztriába. Feleségét és négy gyerekét hosszas fellebbezési eljárás után, 2007-ben kötelezték az ország elhagyására, annak ellenére, hogy jól beilleszkedtek és hogy lakóhelyükön aláírásgyűjtés indult az érdekükben. Az anya, Nurie Zogaj idegösszeroppanást kapott és jelenleg is gyógyszeres kezelés alatt áll. Neki akkor nem kellett elhagynia az országot. Négy gyermeke később illegálisan visszatért Ausztriába.

Az osztrák alkotmánybíróság jogerős döntése alapján most mindannyiuknak vissza kell térniük Koszovóba, ahol a család állítása szerint reménytelen körülmények és egy lerombolt családi ház várják őket.

A Zogaj-ügy miatt sok bírálat érte Maria Fekter néppárti (ÖVP) belügyminisztert, ahogy elődjét, Günher Plattert is. Az alkotmánybírósági ítéletet azonban a vezető kormánypolitikusok mindegyike kötelezőnek ismerte el, a bevándorláspolitikai kérdésekben az ÖVP-vel többször szemben álló koalíciós partner Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) tagjai is. Fekter szerint azok a segélyszervezetek is felelősek, akik az újabb és újabb fellebbezésre bíztatták őket, miközben szerinte egy ideje már tudni lehetett, hogy a döntés megváltoztatását semmi sem indokolja.

Rovatok