Index Vakbarát Hírportál

Szíria is betiltja a burkát

2010. július 19., hétfő 15:16

Nem sokkal a francia és a belga tiltás után a szíriai közintézményekben is korlátozták az egész arcot eltakaró kendő viselését.

Rendeletben tiltotta be az egész arcot eltakaró kendő viselését a szíriai egyetemeken és főiskolákon a szír oktatási miniszter. Ghitar Barakat indoklásában kifejtette, hogy a burka viselése „ellentétes az akadémiai élet értékeivel és értékrendjével" - írja a ynetnews.

A hivatalos indoklás szerint az intézkedés egy olyan alulról induló kezdeményezés eredménye, amiben szülők fejezték ki aggodalmukat a teljes testet és arcot eltakaró viselet terjedése, és ezáltal a vallási radikalizmus térnyerése miatt.

A Guardian elemzése szerint inkább a szekuláris szír állam és az egyre erősödő iszlamista csoportosulások közötti legújabb pengeváltásról van szó.

Szíria nem az első az arab államok között, amelyik korlátozza a burka viselését. Egyiptomban az ország egyik legfőbb vallási vezetője tavaly tiltotta meg a legnagyobb szunnita egyetem női hallgatóinak az arc teljes eltakarását. Nemrég pedig nagy visszhangot váltott ki, mikor ugyanő a törvények betartására szólította fel a francia és a belga muszlimokat, akiknek a lakóhelyén idén korlátozták a viselet hordását.

Rovatok