Index Vakbarát Hírportál

Először lesz ott az USA a hirosimai megemlékezésen

2010. július 28., szerda 10:54

A japán sajtó szerint az Egyesült Államok kormánya először képviselteti magát a hirosimai atomtámadás évfordulóján rendezett. Rajtuk kívül szintén először vesz részt a megemlékezésen Nagy-Britannia és Franciaország képviselője is, valamint az ENSZ főtitkára.

A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint John Roos, az Egyesült Államok tokiói nagykövete részt vesz az augusztus hatodikai megemlékezésen. Ezzel ő lesz az első amerikai kormányzati képviselő, aki jelen lesz a hirosimai atomtámadás évfordulóján évente megrendezett eseményen.

Az NHK japán közszolgálati televízió, és a Kyodo értesülései szerint az atomfegyverrel rendelkező Franciaország, és Nagy-Britannia szintén tervezi, hogy idén először részt vesznek a megemlékezésen. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is ott lesz az eseményen, elsőként a világszervezet vezetői közül.

Hirosima városa 1998 óta minden évben küld meghívókat a hét atomhatalom nagyköveteinek. Az atomnagyhatalmak közül eddig India, Pakisztán, Oroszország és Kína küldött képviselőket a megemlékezésre, és 2009-ben a "de-facto atomhatalomnak számító Izrael is" részt vett a ceremónián - írta az Asahi Shimbun című japán lap.

Japánban közben egyre többen várják, hogy a novemberben az országba látogató Barack Obama amerikai elnök, elsőként az amerikai államfők közül ellátogat Hirosimába.

Hirosimában több mint 140 ezer ember halt meg azonnal, vagy pár napon és héten belül, miután az Egyesült Államok 1945 augusztus hatodikán atombombát dobott Hirosimára. Három nappal később Nagaszaki városára dobtak atombombát, több mint hetvenezer embert ölve meg.

Rovatok