Index Vakbarát Hírportál

Tonga csapatokat küld Afganisztánba.

2010. július 29., csütörtök 10:48

Két iraki misszió után a csendes-óceáni szigetország Afganisztánba is csapatokat küld. A királyság katonái a veszélyes küldetésért mindössze 10 ezer forintnyi zsoldot kapnak naponta.

Míg a legtöbb ország azon gondolkozik, hogy mikor hívja haza a csapatait Afganisztánból, Tonga bejelentette, hogy a következő két évben 275 katonát küld a közép-ázsiai országba - írja a Telegraph

A Tongai kormány a bejelentés szerint azért döntött az afganisztáni csapatküldés melett, mert az országot biztonságosabbnak ítélik mint Irakot, ahol már kétszer, 2004 és 2006, illetve 2007 és 2008 között is szolgáltak a csendes-óceáni szigetország katonái.

A tongai katonák nem fognak a legveszélyesebb feladatnak tartott utcai járőrözésben részt venni. A brit felkérésre érkező csapatok az Egyesült Királyság hadseregének támaszpontjain teljesítenek majd szolgálatot.

A tongai közvélemény megosztott a katonák küldésének kérdésében. A királyság kevés választott képviselőinek egyike aggodalmának adott hangot azért, mert a veszélyes területen szolgálatot teljesítő katonák mindössze napi 10 ezer forintnak megfelelő zsoldot fognak kapni.

Rovatok