Wenn ist das Nunstruck git und Slotermeyer? Ja! Beiherhund das Oder die Flipperwaldt gersput! A németesen hangzó értelmetlen szavak halmaza a Monty Python szerint a világ legviccesebb vicce. Annyira vicces, hogy aki meghallja, belehal. A brit hadsereg először 1944-ben, az Ardennekben vetette be, akkora sikerrel, hogy a német katonák csak úgy potyogtak a fákról. Az angol eredetit szavanként kellett lefordítani, annyira veszélyes volt. Egy fordító véletlenül két szót is látott a viccből, hetekig kórházi ápolásra szorult.

A Monty Python persze csak viccelt. A britek viszont nem. Valóban megalkották a világ leggyilkosabb viccét, Pakisztánt. A veszélyekre tekintettel mi is darabokra bontva mesélnénk el a történetet, nehogy a végén belehaljunk a röhögésbe.

Rettegés

Mint már utaltunk rá, erről az egészről a britek tehetnek. Nagy-Britannia hetven éve sem volt nagyobb, mint most, viszont akkor gyarmatbirodalma révén a világ kétharmadát uralta. Ezt az ősi birodalmi taktikával, az oszd meg és uralkodj elvének hatékony alkalmazásával érték el. Az indiai szubkontinensen a többségi hindukat és a kisebbségi muzulmánokat fordították egymás ellen.

Hagyományosan Indiában jól megvoltak egymással a muzulmánok és a hinduk, főleg mert itt a szufizmus volt az uralkodó muzulmán irányzat, és ez olyan szinten összehangolható volt a hinduizmussal, hogy Kasmírban teljesen sajátos vegyes kultúra alakult ki, hinduk és muzulmánok ugyanazokat a helyi szenteket tisztelték ugyanazokban a templomokban.

A briteknek viszont sikerült elérniük, hogy az indiai függetlenségi mozgalom már felekezeti vonalak mentén szerveződjön, és a muzulmánok fő mozgatórugója az attól való rettegés legyen, hogy egy független Indiában a hindu többség elnyomása alatt kell élniük. India feladásakor, utolsó gesztusként a britek úgy döntöttek, hogy két részre tagolják a gyarmati államot.

A vallásos muzulmán Pakisztán és a világias hindu India szétválásának még a visszafogott becslések szerint is félmillió halottja volt, és tizenötmilliónyian kényszerültek szülőföldjük elhagyására. India és Pakisztán azóta négy háborúban próbálta rendezni a helyzetet, sikertelenül. És bár 1971-ben India megsemmisítő vereséget mért Pakisztánra – Banglades függetlenedésével Pakisztán elvesztette lakossága csaknem felét, hadserege harmadát és regionális hatalmi státusát –, ez inkább csak fokozta Pakisztán rettegését a teljes megsemmisüléstől. Az egyetlen következtetés, amit a pakisztáni katonai vezetés levont a kudarcból, hogy szimmetrikus háborúban, azaz amikor két hadsereg áll egymással szemben, nem győzhetnek.

Új eszközt kellett találni, ez pedig az asszimmetrikus hadviselés, azaz amikor az egyik oldalon egy hadsereg, a másik oldalon lázadók és terroristák kicsiny, mozgékony csoportjai állnak egymással szemben. Mint Irakban és Afganisztánban az amerikaiak és a tálibok, vagy a már említett Kasmírban a szeparatisták és India.

Kasmír

A brit gyarmati India nem egységes szerkezetű állam volt, a britek csak a fele fölött gyakoroltak közvetlen fennhatóságot, a területek másik felén 562 fejedelemség osztozott. Ezek élén saját uralkodók álltak, és viszonylagos belső autonómiát élveztek, külpolitikájukat viszont alárendelték a birodalomnak. A fejedelemségek India felosztásakor maguk dönthettek, hogy Indiához vagy Pakisztánhoz csatlakozzanak, vagy önállósodjanak.

A fejedelemségek legnagyobbika a birodalom észak-nyugati csücskében, a Karakoram hegységben elterülő Dzsamu és Kasmír volt. Az állam lakóinak többsége muzulmán, uralkodó rétege hindu volt. A bonyodalmak további részletezése nélkül a lényeg, hogy a muzulmánok Pakisztánhoz akartak csatlakozni, ezért fellázadtak az Indiához húzó uralkodó réteg ellen. Lázadásukat Pakisztán támogatta, mire az uralkodó India segítségét kérte, India viszont csak annak fejében nyújtott segítséget, ha az uralkodó aláírja a csatlakozási okmányt, és ezzel jogalapot teremt a beavatkozásra.

Ezzel kirobbant az első indo-pakisztáni háború, amit további négy követett. Ezek közül az 1999-es háború kakukktojás volt, Pakisztán az 1971-es katasztrofális vereség tapasztalatai alapján Kasmírban a nyílt hadviselés helyett rejtett háborút vívott 1989 és 2004 között. Ennek keretében eleinte a kasmíri szeparatistákat, idővel egyre szélsőségesebb iszlámista csoportokat támogatott, akik folyamatos akcióikkal véreztették az indiai hadsereget, amely aránytalanul nagy erőket volt kénytelen a térségben állomásoztatni.

Ezeket az egységeket az indiai-pakisztáni határ térségéből kellett átcsoportosítania, amely ezáltal védhetőbbé vált Pakisztánnak. A kasmíri lázadás emberi bázisát az afganisztáni hadszintér szolgáltatta. A szovjetek elleni harcokban kiépített infrastruktúrát használták a kasmíri lázadók kiképzésére, közülük igen sok megjárta az afgán hadszínteret is.

Afganisztán

Pakisztánt nem csak kelet felől fenyegeti veszély. Kasmír sem csak muzulmán lakossága miatt fontos Pakisztánnak, hanem mert Kasmír választja el regionális szövetségesétől, Kínától, ahogy Indiát Afganisztántól. Afganisztán ugyan nemzetiségi és vallási alapon akár Pakisztán szövetségese is lehetne, történelme során csak a tálibok uralma alatt volt ténylegesen is az – amúgy vagy India, vagy a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, és a talibán bukása óta India igyekszik újra befolyása alá vonni. Ebben legfőbb szövetségesei a tádzsikok, akiket már a talibán elleni harcok idején is támogatott. 2001, a tálibok elüldözése óta India nagyságrendekkel több pénzt pumpált Afganisztánba Pakisztánnál.

A nyugati fronton 1979-ben vált igazán komollyá a helyzet, a Szovjetunió afganisztáni inváziójával reálissá vált a veszély, hogy a szovjetek egyszerűen lerohanják Pakisztánt. A Vörös Hadsereggel szemben esélytelen lett volna a nyílt háború, így Pakisztán itt tesztelhette először az aszimmetrikus hadviselést.

Ebben a Vietnamért bosszúra ácsingózó Egyesült Államok és a hegemonisztikus szovjet törekvéseket gyanakodva szemlélő, egyben szintén bekerítéstől tartó Kína is partnere volt. (Kínát északról a Szovjetunió, délről a szovjetekkel szövetséges India és Vietnam, keletről az amerikaiak csendes-óceáni hegemóniája fenyegette.) Így Pakisztán amerikai pénzen vett kínai fegyverekkel szerelhette fel az ország nyugati, pastuk lakta határvidékén kiképzett mudzsahedineket.

Az Egyesült Államok

Az amerikaiak egyszerű stratégiai céllal érkeztek Afganisztánba a nyolcvanas években. A cél a szovjeteknek okozandó minél nagyobb kár volt. Pakisztánnak mögöttes szándékai is voltak. És mivel az amerikaiak nyíltan csak a szovjetek elleni háború utolsó szakaszában vállalták szerepüket, a pénzek elosztásáról alapvetően Pakisztán notórius katonai hírszerzése, az ISI gondoskodott. Az ő céljuk a saját stratégiai érdekeiknek alárendelt csoportok támogatása volt, így a pénzek nagy részét a pastu felkelőknek, közülük is a szélsőségesebbeknek utalták át.

A szovjetek kivonulása egyszerűsítette a dolgukat, mivel az amerikaiak elvesztették érdeklődésüket. Így a mudzsahedinek győzelme után kitört polgárháborúban Pakisztán már egyértelműen saját érdekeit érvényesíthette, így válthatott végül a szaúdiak támogatását is élvező talibán a kedvencükké.

A tálibok győzelmével Pakisztánnak ideális helyzet alakult ki. Nyugati határain sikerült kialakítani a kellő stratégiai mélységet, így a hadsereg nyugodtan koncentrálhatott Indiára – ezért is vállalkozhatott Pervez Musarraf háború kirobbantására 1999-ben. 2001. szeptember 11-e viszont mindent megváltoztatott. Az Egyesült Államok és Pakisztán érdekei először ütköztek, és George W. Bush egyértelművé tette, hogy Pakisztán vagy velük van vagy ellenük.

Cikksorozatunk második része az elmúlt kilenc év nagy konfliktusáról, az afganisztáni háborúról és az ebben játszott pakisztáni szerepről szól. Egészen pontosan arról, hogy hogyan jutott 2009 áprilisára az összeomlás szélére az ország, és hogyan menekült meg végül az utolsó pillanatban.