Szombaton választ Ausztrália. A kontinensnyi országban nem elképzelhetetlen a döntetlen a kormányzó munkáspárt és az ellenzéki, liberális-nemzeti koalíció között. A két Nagy-Britanniában született jelölt versenye rendkívül szoros, miközben egy éve még 70 százalékos népszerűséggel vezetett a kormánypárt.
A világsajtó előszeretettel illeti a szappanoperai jelzővel az idei ausztrál választási kampányt és az oda vezető egy év politikai eseményeit. Van itt minden, egymást szarevőnek nevező jelöltek, szorossá váló, egy éve még lefutottnak tekintett verseny, bevándorlás korlátozásában egymásra licitáló, de külföldön született jelöltek. Mindeközben Ausztrália az egyik legnagyobb olyan gazdaság amelyik folyamatos növekedéssel vészelte át a gazdasági világválságot, és az ország a közeljövőben a világ egyik legfontosabb nyersanyagexportőrévé válhat.
Egy éve Kevin Rudd akkori miniszterelnök népszerűsége történelmi 70 százalékon állt. Úgy nézett ki, a munkáspárti politikus egyfajta ausztrál Tony Blairként három-négy cikluson keresztül is vezetheti a kontinenst. Rudd két olyan kérdésbe bukott bele, ami megmutatja, hogy Magyarország nem csak földrajzilag fekszik távol Ausztráliától.
Az első környezettudatos miniszterelnökeként a felső ház ellenállása miatt nem tudta keresztülverekedni a károsanyag-kibocsátás szabályozásáról és a kvóták kereskedelméről szóló törvénytervezetét. Ezzel párhuzamosan be akarta vezetni az ország gazdasági prosperitásában legfontosabb szerepet játszó bányavállalatok extra profitjának negyven százalékos lefölözését.
Hiába nem egyértelműen az ő hibája volt a környezetvédő törvényjavaslatok elbukása, és hiába számított a 40 százalékos extraprofit-adó népszerűségére. Előbbi kudarcot a választási ígéretei megszegésének míg utóbbit, a bányavállalatok által fizetett kormányellenes hirdetéseknek is köszönhetően, a biztos és prosperáló iparágban lévő munkahelyek elleni támadásként értékelték.
2010 második harmadában a közvéleménykutatások már azt mutatták, hogy a miniszterelnökhelyettesnek, Julia Gillardnak nagyobb esélye lenne az amúgy jóval népszerűbb Labourt győzelemre vezetni a háromévente esedékes parlamenti választásokon. A miniszterelnökhelyettes sokáig bizton állította, hogy nem akarja átvenni a vezető szerepet Ruddtól.
Gillard Walesben született, és kisgyerekkorában vándorolt ki szüleivel Ausztráliába. A második világháború és a hetvenes évek között a két állam közös programjában egymillió brit próbált szerencsét délen. Egy tízfontos hajójegyért cserébe elvileg biztos munkahelyet és könnyű szálláslehetőséget ígértek nekik, de a valóság sokszor más volt. A kivándorlók harmada feladta, Gillard pedig ebből a generációból elsőként ért az Ausztrál politika csúcsára.
Egy júniusban megjelent közvéleménykutatási eredmény után a munkáspárt háttérembereinek sikerült meggyőzniük Gillardot, hogy itt az idő a váltásra, a parlamenti frakció képviselőit pedig, hogy a női miniszterelnöknek van esélye arra, hogy megfordítsa a kormánypárt népszerűségének a hanyatlását, és hozza a 2010-ben esedékes választásokat. Rudd már nem is mérettette meg magát a képviselőcsoport előtti szavazáson, így a főnökét lemondató Gillard június 24-én Ausztrália első női miniszterelnöke lett.
Hasonló puccsszerű körülmények között került a hatalom közelébe Gillard ellenfele, a konzervatív Liberális párt jelöltje Tony Abbott. Ő is a károsanyagkibocsátás szabályozása, és a kereskedelmi kvóták bevezetése körüli vitákat használta ki arra, hogy pártja vezető politikusa legyen. Abbott addigi véleményét megváltoztatva a globális felmelegedést baloldali összeesküvésként elkönyvelő jobboldali platform élére állva váltotta le a Rudd törvényjavaslatát megszavaztatni készülő elődjét.
Gillardnak az első hetekben sikerült megállítania a munkáspárt zuhanó népszerűségét. Megegyezésre törekedett a bányavállalatokkal, és a jobboldali szavazóknak kedvezve szigorítást ígért a bevándorláspolitikában. A legtöbb elemző jó lépésként értékelte, hogy az év végén esedékes választásokat előrehozta augusztus 21-re.
A Labourban azonban, úgy tűnik, nem mindenki örült Rudd hirtelen leváltásának. Belső pártinformációk kiszivárogtatása után az előny elpárolgott, és július utolsó napjain a közvéleménykutatások egy kis ideig már az ellenzéki koalíció vezetését mutatták.
Gillardról kiderült, hogy néha volt testőrét küldte el maga helyett a nemzetbiztonsági ülésekre, kormányfőhelyettesként pedig ellenzett több olyan törvényjavaslatot, ami a kampányában hangsúlyosan szerepel, például a fizetett születési szabadságról vagy a magasabb nyugdíjról szólókat. A párt baloldali szavazói szemében nem volt túl népszerű az az ötlet sem, hogy az Ausztrália felé tartó menekülthajókat Kelet-Timor kikötőibe kéne kísérni, és az ott felállított menekülttáborokban elbírálni a kérelmeket.
A Tony Abbott vezette Liberálisok hirtelen egy nyitott versenybe kerültek. Gillard hibáira elég ügyesen hívták fel e közvélemény figyelmét, és amíg lehetett, ezeket tartották a középpontban, de Abbott kampányszereplései már nem sikerültek olyan jól.
Abbott erősen vallásos, ami nem feltétlen hátrány egy konzervatív jelölttől, azonban ő katolikus, Ausztrália pedig inkább anglikán hagyományokkal rendelkezik. A politikus női szerepekről kommunikált képe nem a legmodernebb, legutóbb a szüzesség megőrzéséről adott nyilatkozata okozott megrökönyödést. A hajadon és vállaltan nem vallásos Gillard a női szavazók között 16 százalékos előnnyel vezet.
Abbott legutóbbi nyilatkozatainak egyikében kifejtette, hogy ő tart a melegektől, mint szerinte mindenki más is. A pártvezetés rá is érzett arra, hogy nem kell erőltetni a miniszterelnökjelölt tévés szerepléseit, és a tervezett második jelöltek közötti tévévitát le is mondták.
Jelenleg lehetetlen megjósolni, hogy szombaton ki fog nyerni, de Paul a polip ausztrál megfelelője, Piszkos Harry, a krokodil a Julia Gillard képével díszített csirkehúst cincálta szét a darwini állatkertben.
Ausztráliában kötelező szavazni, aki nem tudja megindokolni miért nem adta le a voksát, 21 ezer forintnak megfelelő büntetést fizet. A szavazólapokon nemcsak egy jelöltre szavaznak, hanem sorszámokkal preferenciarendszert is meg lehet adni. A szavazatösszesítés addig tart, amíg valamelyik jelölt el nem éri az abszolút többséget. Minden forduló után a legkevesebbet kapott jelölt kiesik, és a rá adott szavazólapokat elosztják az eggyel magasabb sorszámmal jelölt jelöltek között. A választási rendszerben csak egyéni jelöltekre lehet szavazni. Angliában hasonló rendszer bevezetésén gondolkoznak.