Majdnem két év után ülnek újra tárgyalóasztalhoz az izraeli és a palesztin delegációk, hogy megállapodjanak a független palesztin állam megteremtésének módjában. Vendéglátójuk, Barack Obama amerikai elnök régi ígéretét próbálja valóra váltani a közel-keleti békéhez vezető út egyengetésével. Először izraeli oldalról a telepépítések, palesztin oldalról az erőszak leállítását kellene garantálni, de már ennél a pontnál elakadhatnak. Áttörésre kevés az esély.
Szeptember 2-án újra közvetlen béketárgyalások kezdődnek Izrael és a palesztinok között. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik Washingtonban. A békefolyamat legutóbb a 2008 decemberében kirobbant gázai konfliktus miatt szakadt meg, most az Egyesült Államok, az EU, Oroszország és az ENSZ alkotta közel-keleti kvartett kezdeményezésére próbálkoznak újra.
A tervek szerint a megállapodás akár egy év alatt megszülethet. Az esemény védnökei Barack Obama amerikai elnök, illetve két, Izraellel már békét kötött ország vezetője, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdallah jordániai király.
A sikerben nem sokan hisznek. Irán egyenesen értelmetlennek nevezte a tárgyalásokat. Amir Músza, az Arab Liga főtitkára ugyan üdvözölte a próbálkozást, de nem feltétlenül tartja életképesnek. Abbász előre leszögezte, ha Izrael nem hajlandó felhagyni a telepépítésekkel, illetve az Egyesült Államok nyomására bejelentett, szeptember 26-án lejáró tíz hónapos moratórium után újabb fejlesztésekbe kezd, azonnal feláll a tárgyalóasztaltól.
Netanjahu korábban mereven elzárkózott attól, hogy palesztin területeken újabb zsidó telepeket építsenek, de izraeli sajtóhírek szerint álláspontja mostanra felpuhult. Állítólag azt tervezi, hogy nyilvános bejelentés nélkül meghosszabbítja a telepítési moratóriumot, csak egyes nagyobb településekkel tesz kivételt.
Ezzel egybevág a szintén Likud párti kormányfőhelyettes, Dan Meridor nyilatkozata, aki szerint csak azokon a területeken kellene folytatni az építkezéseket, amelyek a későbbi határ kijelölése után várhatóan Izraelhez tartoznak majd. A palesztinok ezt elutasítják, ők előbb a határok kijelöléséről döntenének. Abbász az 1967-es határokhoz ragaszkodik, az esetleges változtatásokat területcserével képzeli el.
További vitás kérdés Jeruzsálem felosztása. A palesztinok ragaszkodnak Kelet-Jeruzsálemhez, a zsidók viszont Izrael feloszthatatlan fővárosának tekintik. Ugyanakkor közvetlenül a béketárgyalások újraindítása előtt Ehud Barak védelmi miniszter már arról beszélt, hogy az arabok lakta negyedek a palesztin államhoz kerülhetnének. Ezt viszont Netanjahu már Washingtonban tartózkodó delegációja azonnal cáfolta.
Netanjahu így két tűz közé került. Obama már tavaly tavasszal, majd júniusban elmondott kairói beszédében megfogalazta azt az elvárást, hogy Izraelnek a békéhez fel kell hagynia a telepépítésekkel. Netanjahu akkor időt nyert, most azonban állást kell foglalnia. Ha viszont a békét szem előtt tartva fejet hajt, lehet, hogy újabb kormányválsággal kell szembenéznie.
Netanjahu jelenleg a százhúszból hetvennégy parlamenti képviselő támogatását tudhatja maga mögött, de ha a telepépítéspárti szélsőjobboldali Jiszrael Beitenu tizenöt képviselője felborítja a koalíciót, elveszíti a kormánytöbbséget. A tavalyi választásokon győztes centrista Kadima egyébként éppen azért nem lépett koalícióra a Netanjahu vezette jobboldali Likuddal, mert nem érezte elkötelezettnek a béke mellett.
Netanjahu személyesen is jó kapcsolatokat ápol az Egyesült Államok vezetőivel, várhatóan nem akar szembemenni az Obama-adminisztrációval, de sokáig nem húzhatja az időt. Ugyanakkor szem előtt kell tartania Izrael biztonságának garantálhatóságát.
Obama a palesztinokkal szemben is fogalmazott meg elvárásokat, elsősorban a béketárgyalásokat ellenző, a Gázai övezetet uralma alatt tartó Hamász megfékezését várja el. Ez a ciszjordániai palesztinokat vezető Abbásznak szinte teljesíthetetlen feladat, hiszen néhány éve Abbász fegyveresei vesztes polgárháborút vívtak a Hamász fegyvereseivel Gáza ellenőrzéséért. Obama az említett kairói beszédben felszólította a palesztinokat, hogy hagyjanak fel az erőszakkal, és a Hamász ismerje el Izrael jogát a létezésre.
A mérsékelt palesztin erők így kénytelenek számolni a Hamásszal, amire az is figyelmeztette őket, hogy kedden a ciszjordániai Kirjat Arba közelében négy izraeli életét vesztette egy véres merényletben. A palesztin szélsőségesek rendszeresen merényletekkel próbálják ellehetetleníteni a béketárgyalásokat, az izraeli biztonsági erők ilyenkor fokozott készültségben vannak.
Barack Obama nem az első amerikai elnök, aki érdemben próbál közreműködni az izraeli–palesztin béke megteremtésében, külpolitikájának egyik sarokpontja a közel-keleti rendezés, benne az önálló palesztin állam megteremtése.
Bill Clinton idején ugyan számos próbálkozás történt, de erőfeszítései ellenére Jasszer Arafat, aki rendelkezett felhatalmazással és kellő hatalommal is a palesztinok felett, nem tudott megállapodni izraeli tárgyalópartnereivel, Icak Rabinnal, Netanjahuval és Barakkal sem.
George Bush idején, 2003-ban született meg az az egyetlen, izraeli–palesztin békéről szóló megállapodás, amit az érintett feleken túl a nemzetközi közösség is elismert. Ekkor már Abbász képviselte a palesztinokat, az izraeli miniszterelnök az az Ariel Saron volt, akinek a nevéhez fűződik a telepesprogram megindítása, de az egyoldalú gázai kivonulás is, illetve a második intifáda kirobbanása is.
Az útiterv három lépésben fektette le az önálló palesztin állam létrejöttét. Az első a palesztinoktól az erőszak leállítását és a politikai infrastruktúra megteremtését várja, az izraeliektől a kivonulást a megszállt területekről és a telepépítések befagyasztását. Második lépésként fogadták el a palesztin gazdaság fellendítését és a határok ideiglenes kijelölését, a feleket érintő nemzetközi szerződések felújítását, illetve az arab államok kapcsolatfelvételét Izraellel. A harmadik, utolsó lépésben kijelölik a végleges határokat, megegyeznek Jeruzsálem státuszáról, azaz megszületik a végleges megállapodás a békéről.
Az eredeti tervek szerint az utolsó lépés 2005-re volt időzítve, azonban már az első lépést se teljesítette egyik fél se. Sem az erőszak, sem a telepépítések leállításának kérdésére nem született megoldás, a felek természetesen egymást hibáztatták a kudarcért. Obamának így nincs nagy mozgástere, kénytelen Bush nyomdokaiba lépni, amivel nem lesz könnyű dolga már csak azért sem, mert Abbász nem rendelkezik a Gázai övezetben élők felhatalmazásával, nem tudja rábírni a Hamászt, hogy ismerje el Izraelt, ami az erőszak leállításának alapfeltétele lenne. Obama tehát beleállt az ígéretébe, tárgyalóasztalhoz ülteti a feleket, de nagy áttörésre nem lehet számítani.