Feltört hangpostafiókokból, lehallgatott üzenetekből szerezték értesüléseiket a News of the World bulvármagazin újságírói. A törvénytelen eszközök bevetéséről a lap főszerkesztőjének is tudnia kellett, egyesek szerint ösztönözte is a gyakorlatot. A főszerkesztő, Andy Coulson három éve a Konzervatív Párt spin doctora, jelenleg a miniszterelnöki kommunikáció vezetője.
Andy Coulson fejét követeli a brit Munkáspárt. Coulson, az új miniszterelnök, a májusban megválasztott David Cameron hivatalának kommunikációs igazgatója, a kormány első számú spin doktora korábban a hírhedt brit bulvárlap, a News of the World főszerkesztője volt.
Hogy a kormány főkommunikátora bulvárújságíró, az nem újdonság Nagy-Britanniában. Tony Blair rettegett spin doktora, Allister Campbell is a bulvársajtóból érkezett, az ott szerzett tapasztalatai is segítették őt az iraki inváziót megelőző kormányzati kampány összehangolásában - mint azóta kiderült, Blair és kormánya a tényeket legalábbis sajátosan értelmezve hozta a közvélemény tudomására. Coulson bűne bizonyos szempontból még ennél is súlyosabbnak tűnik.
A New York Times online kiadásában szerdán, nyomtatásban a hétvégi magazinmellékletben megjelent tényfeltáró cikk szerint a News of the World újságírói éveken át telefonok hangpostafiókjainak feltörésével szereztek értesüléseket a brit celebritások és köztisztviselők, valamint a királyi család életéről. A lap értesülései rossz fényben tüntetik fel a brit rendőrséget is, a feltárt adatok alapján joggal gyanítható, hogy a Scotland Yard igyekezet eltusolni a pletykalapot övező botrányt. A Times szerint ennek oka a rendőrség és a News of the World kifejezetten baráti kapcsolata lehetett. A News of the World tagad, állításuk szerint a Times csak azért foglalkozik az üggyel, mert kiadójuk legnagyobb riválisa Ruppert Murdoch, a pletykalapot is kiadó News Group főnöke.
A történet 2005-ben kezdődött, novemberben a királyi család három alkalmazottja is furcsaságokra figyelt fel, hangpostájukon sosem hallott üzenetek is már meghallgatottként jelentek meg, írta a New York Times. Ezzel párhuzamosan a News of the Worldben kis színes hírek jelentek meg a királyi család életéről. Az egyik hírecske szerint Vilmos herceg megrándította a térdét. A szolgálók nem tudták mire vélni a dolgot, a sérülésről csak a herceg legszűkebb környezete tudott. Gyanújukat, hogy valaki lehallgatta telefonjukat, 2006 januárjában a Scotland Yard is megerősítette.
A királyi család telefonját feltörő Clive Goodman és Glenn Mulcaire bírósági tárgyalásán kiderült, hogy még legalább öt brit híresség telefonüzeneteit is lehallgatták. Egyikük, Gordon Taylor 800 ezer fontos (272,75 millió forintos) kártérítést alkudott ki peren kívüli egyezségben. A rendőrség többeket is értesített, hogy lehallgathatták a telefonjaikat, a New York Times értesülései szerint közülük többen kártérítésben állapodtak meg a lappal, volt, aki egymillió fontot (341 millió forintot) kapott. "Ha kapsz egy levelet a Scotland Yardtól, hogy feltörték a postafiókodat, azzal megütötted a lottófőnyereményt. Azonnal mehetsz sorban állni a Murdoch Towersbe a pénzedért" - nyilatkozta a lapnak Mark Lewis ügyvéd, aki az első peren kívüli egyezséget kötötte a News of the Worlddel az egyik lehallgatott áldozat nevében.
Nyomozás indult, a rendőrségnek meg nem volt nehéz dolga a királyi családról rendszeresen író Clive Goodman lebuktatásával. Goodmant egy magándetektív, Glenn Mulcaire segítette. A rendőrség házkutatást tartott Mulcaire otthonában, a lefoglalt dokumentumok között több ezer telefonszám és 91 PIN-kód is szerepelt. Kiderült, hogy Goodman és a detektív nem csak a királyi szolgák, de Vilmos herceg telefonját is lehallgatta. Ennél magasabbra aligha juthattak volna a királyi családban, Vilmos a második az öröklési sorban, apja, a trónörökös és II. Erzsébet királynő nem igazán használ mobiltelefont.
A Scotland Yard az egyértelmű bizonyítékok ellenére a nyomozást a királyi család lehallgatásának vizsgálatára korlátozta. Ennek oka lehetett, hogy az ügyben a terrorelhárítás nyomozott, amit ekkor eléggé lefoglalták a 2005-ös londoni robbantások, illetve általában a terrorveszély. A New York Timesnak nyilatkozó rendőrségi források maguk is elismerték, hogy nem szívesen áldoztak volna kapacitásokat a lehallgatások vizsgálatára.
A New York Times birtokába került dokumentumok és forrásaik történetei alapján azonban más oka is volt a Scotland Yard felületességének. A rendőrség szinte szimbiotikus kapcsolatban volt a News of the Worlddel, több nyomozást is a lap értesülései alapján indítottak, cserébe a lap lelkendező cikkekben számolt be sikereikről. Egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó nyomozó szerint pár nappal azután, hogy házkutatást tartottak a News of the World szerkesztőségében, felsőbb szintről utalásokat kaptak, hogy nem kéne erőltetni a nyomozást. A nyomozó szerint Chris Webb a Scotland Yard kommunikációs osztályáról szólt nekik, hogy "át kéne beszélni a dolgokat". Webb a New York Times megkeresésére küldött közleményében azt állította, nem emlékszik ilyesmire.
Nem Chris Webb az egyetlen, akinek kihagy az emlékezete. Les Hinton, aki a történtek idején a News of the Worldot kiadó News International ügyvezető igazgatója volt, a történtek feltárására létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság ülésén szinte minden kérdésre azt felelte, hogy nem emlékszik vagy nem tudja. "Egyszerűen mesteri volt, mind le voltunk nyűgözve" - mesélte a New York Timesnak John Whittingdale, a bizottság konzervatív párti elnöke, aki hangos nevetések közepette olvasta vissza a meghallgatás jegyzőkönyvét.
Hintonnal pedig el is érkeztünk a történet kulcsszereplőjéhez, a saját bevallása szerint a semmiről semmit sem sejtő Andy Coulsonhoz, aki a lehallgatások idején a News of the World főszerkesztője volt. A News of the World egykori munkatársai - többségük neve elhallgatását kérve volt csak hajlandó nyilatkozni a New York Timesnak - szerint Coulson idején a szerkesztői alaputasítás az volt, hogy bármi áron szerezzék meg az információt. Jól példázza ezt az a legendás történet is, amikor egy kacsafejű csőrőscet (Hyperoodon ampullatus) vetődött partra a Temzében Londonban. A bulvárlapok hatalmas hajszába kezdtek a sztoriért, és amikor Coulson meghallotta, hogy a rivális Sunday Mirror egyik újságírója ruhástul vetette magát a hideg vízbe, azonnal kifakadt. "Ha nem mászik be a vízbe és nem lesz fotónk arról, ahogy saját kezűleg próbálja visszatolni a bálnát a tengerbe, már nem is kell visszajönnie" - idézte fel Coulson mondatait a lap egyik újságírója. Biztos ami biztos, azonnal kiküldött egy másik újságírót az Északi-tengerhez, hogy "megkeresse a bálna családját".
Bár Coulson kitartóan tagadja, munkatársai szerint kizárt, hogy ne tudott volna a lehallgatásokról. "Még a szerkesztőségi macska is tudott róla" - nyilatkozta egyikük. A kevés, nevét vállaló nyilatkozó egyike, Sean Hoare állítása szerint még bátorítást is kapott Coulsontól, és több lehallgatott beszélgetést meg is mutatott neki. A News of the Worldnél lefoglalt dokumentumok között szerepeltek olyan, még szerkesztetlen cikkek is, melyekben konkrétan le volt írva, hogy az idézet egy mobilpostafiókról származik.
Goodmant és Mulcaire-t 2007. január 27-én ítélte el a bíróság. Coulson az ítélet után lemondott a főszerkesztőségről, de nem maradt sokáig munka nélkül. Pár hónappal később az akkor még ellenzéki Konzervatív Párt vette fel spin doktornak. Coulson ideális választásnak tűnt, hiszen kimondottan jó kapcsolata volt Ruppert Murdoch médiabirodalmával. Murdoch újságjai - a londoni Times, a Sun és a News of the World hagyományosan a konzervatívok támogatói voltak, amíg Tony Blair át nem állította őket a Munkáspárthoz. A konzervatívok remélték, hogy Coulson segítségével visszaszerezhetik a Murdoch-lapok támogatását. Ez olyannyira így lett, hogy egy hónappal a választások előtt a Sun brutális kampányba kezdett a munkáspárti miniszterelnök, Gordon Brown ellen - alig egy hónappal a választások előtt vezető anyaguk a "Brown egy bohóc" címmel jelent meg. Coulson jutalma a választási győzelem után a miniszterelnöki kommunikáció vezetői posztja volt.
Hogy meg tudja-e tartani magas beosztását, az már kérdéses. Most, hogy a New York Times felelevenítette a lehallgatási botrányt, a Munkáspárt támadásba lendült. John Prescott volt miniszterelnök-helyettes személyesen követelte leváltását, egyben a rendőrséget is bírálta, amiért nem figyelmeztették, hogy az ő telefonszáma is szerepelt a Mulcaire-től lefoglalt fájlokban. Alan Johnson volt belügyminiszter pedig annak kivizsgálását követeli, hogy a rendőrség megfelelően járt-e el az ügyben, amikor nem terjesztette ki a nyomozást a bizonyítékok alapján.
A konzervatívok válaszul politikai hangulatkeltéssel vádolják a munkáspártiakat. "Coulson úr teljes egészében tagadja, hogy tudott volna a lehallgatásokról" - kommentálta a híreket a miniszterelnökség egyik szóvivője. Állítása igazságtartalmát hamarosan a rendőrség is kénytelen lesz vizsgálni. A botrány hatására ugyanis újraindították a nyomozást, melynek első lépéseként bekérték a New York Timestól a tényfeltáró cikk jegyzeteit.
A New York Times ügyvezető igazgatója, Bill Keller ridegen reagált a brit nyomozók kérésére. "A Scotland Yard megtagadta többszöri interjúkérelmeinket és nem volt hajlandó megosztani velünk az információit. A cikkünk megjelenése után viszont bekérték a jegyzeteinket. Megtagadtuk az együttműködést, ahogy általában is szoktuk. Cikkünk magáért beszél, és amúgy is világossá teszi, hogy a rendőrség birtokában van a bizonyítékoknak" - írta közleményében.