Index Vakbarát Hírportál

A francia szenátus is betiltotta a burkát

2010. szeptember 14., kedd 22:13

A képviselőház után a francia szenátus is megszavazta az arcot elfedő kendők betiltását, a főként a nikábot és burkát hordó nőket érintő intézkedés márciusban léphet életbe, ha az alkotmánytanács sem emel kifogást.

Franciaországban a szenátus is megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja az arcot teljesen elfedő kendő - elsősorban két iszlám női viselet, a nikáb és a burka - viselését a nyilvános helyeken. A képviselőházban már nyáron megszavazott tilalom jövő tavasszal lép hatályba,  a kormány az átmeneti időszakot felvilágosítási kampányra szánja, és úgy vélik, hogy az érintett nők már a korlátozás bevezetésére maguktól leveszik a tiltott ruhákat.

Franciaország az első európai állam, ahol ilyen általános tilalmat fogadtak el, de hasonló törvény készül Belgiumban is.

A  246:1 arányú szavazás nem tükrözi a hatalmas társadalmi vitát, amelyet az előterjesztés kiváltott. Az intézkedést többen is alkotmányellenesnek tartják, ezért a szenátus után még a francia alkotmánytanácsnak, és a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságának is át kell engednie, hogy valóban alkalmazható legyen.

A törvény konkrétan nem nevezi meg a két muszlim viseletet, a nikábot, amelyen csak a szemeknek van rés és a burkát, amely tetőtől talpig eltakarja az egész testet, és a viselője csak a szöveten keresztül lát. A mostani tervezetben egy sor kivételt, bukósisakokat, egészségügyi okból szükséges maszkokat, sífelszerelést vagy karneváli maszkokat is megneveznek, amely így alapvetően a burkára és a nikábra korlátozódik.

A törvényt megszegő asszonyok 150 eurós büntetésre számíthatnak, emellett a köztársasági értékrendet hangsúlyozó tanfolyamot is előírhatnak nekik. Ennél komolyabb büntetést kapnak azok a férfiak, akik női családtagjukat a tiltott ruhadarab viselésére kötelezik, a 30 ezer eurós pénzbüntetés mellett egy év börtönre is ítélhetik őket. A kiszabható büntetés mértéke kétszer ekkora, ha kiskorú lányt kényszerítettek burka vagy nikáb viselésére.

Franciaországban a becslések szerint kétezer nő hordja a két viselet valamelyikét. A tiltás ellenzői szerint a lépéssel az állam túlságosan beleavatkozik a magánszférába, miközben valójában inkább csak Nicolas Sarkozy köztársasági elnök csökkenő népszerűségét próbálja visszatornázni szélsőséges szavazók között is.

Rovatok