Index Vakbarát Hírportál

Lánya született az egyik lent rekedt bányásznak

2010. szeptember 15., szerda 10:38

Lánya született kedden az egyik mélyben rekedt chilei bányásznak. A bányakatasztrófa hatására Esperanza, azaz "Remény" névre keresztelt lány Copiapo kórházban, császármetszéssel született. Közben a mentőalakulatok bejelentették, hogy újra dolgozni kezd a második fúró, amelynek feje öt napja tört el, 268 méteres mélységben.

A copiapói kórház közlése szerint Esperanza 48 centiméterrel, és három kilogrammal született meg - írta az AP amerikai hírügynökség. A csecsemőt császármetszéssel hozták világra. Az anya, Elizabeth Segovia egy nappal az augusztus ötödikei bányaomlás előtt tudta meg, hogy gyerekük lány lesz. A nő elmondása szerint ő, és férje, Ariel Ticona egymástól teljesen függetlenül döntöttek úgy, hogy az eredetileg szánt Carolina név helyett Esperanzának, azaz "Reménynek" nevezik el lányukat.

Közben a bányánál dolgozó mentőalakulatok bejelentették, hogy újra elkezdenek dolgozni a helyszínre érkezett fúróval, amely öt napja állt le, mert munka közben eltört a fúrófej - közölte az AFP francia hírügynökség. A sérült alkatrészt végül sikerült kiemelni. A géppel már 268 méter mélyre jutottak. A terv szerint 630 méteres mélységbe fúrnak le, először egy harminc centiméteres járatot, amelyet utána 66 centiméteresre szélesítenek ki.

Közben már 283 méteres mélységbe jutott az elsőnek alkalmazott fúró, és jövő hét kedden a mérnökök közlése szerint "működnie kell" a harmadik fúrónak is, amelyet jelenleg a helyszínen szerelnek össze. A hétszáz méteres mélységben rekedt bányászokat várhatóan a három mentőjárat közül egyik sem fogja elérni karácsony előtt.

Augusztus eleje óta 33 bányász várja, több mint 700 méteres mélységben, hogy kimentsék őket. Sokáig azt sem tudták, hogy élnek-e. Augusztus 22-én találták meg őket, 17 nappal azután, hogy beomlott a bánya a chilei Atacama sivatagban. Azóta egy kis fémcsövön keresztül juttatnak be ételt hozzájuk.

Rovatok