Index Vakbarát Hírportál

Befejzné a gerillaháborút az ETA

2010. szeptember 19., vasárnap 14:49

Az ETA baszk szakadár szervezet kész elfogadni nemzetközi közvetítők segítségét, hogy így tárgyaljon a spanyol kormánnyal Európa egyik legrégibb gerillaháborújának lezárásáról.

Spanyolországi baszk napilapokban vasárnap közzétett felhívásában a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű szervezet felszólította a nemzetek közösségét, hogy „vegyen részt egy évszázados politikai válság demokratikus, igazságos és végleges rendezését célzó demokratikus folyamat megszervezésében”.

A szervezetet, amely az önálló államot a Spanyolország északi és Franciaország déli részének összecsatolásával létrejövő területen alapítaná meg, több súlyos csapás is érte az utóbbi években.

Fegyverszünetet követelnek

2008 óta a spanyol, a francia és a portugál rendőrség összehangolt tevékenységének köszönhetően sikerült elfogni a szakadárok gerillamozgalmának 238 tagját, köztük hat csúcsvezetőt is. Emellett saját baszk fedőpártjai, a szintén függetlenségpárti – s ETA-kapcsolata miatt a belpolitikai életből kitiltott és így gyakorlatilag az anyagi és szervezeti összeomlás küszöbére került - Batasuna és Eusko Alkatasuna is nyomást gyakoroltak a fegyveres csoportra, hogy hirdessen független ellenőrzés alatt álló fegyvernyugvást.

A szervezet végül éppen két héttel ezelőtt újabb tűzszünetet hirdetett, de a javaslatot a madridi kormány elégtelennek minősítette és elutasította. A meglehetősen cseppfolyós ajánlatból nem derült ki, hogy mennyi időre szólna a tűzszünet, és hajlandó-e vagy sem letenni a fegyvereket az ETA, mint azt Madrid követeli.

Tavaly nyáron öltek utoljára

A Spanyolország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorista szervezetként számon tartott ETA korábban nem egyszer hirdetett egyoldalúan tűzszünetet, amelyeket azután fel is rúgott. Legutóbb tavaly júliusban két rendőrt ölt meg robbantásos merénylettel Mallorca szigetén, 2006-ban pedig a madridi nemzetközi repülőtéren végzett két emberrel.

Idén márciusban világszerte közismert vezetők, köztük négy Nobel-békedíjas személyiség - Frederik Willem de Klerk volt dél-afrikai államfő és Desmond Tutu anglikán egyházi vezető, Johannesburg érseke, Mary Robinson és John Hume ír politikusok -  a Brüsszeli Nyilatkozat néven ismert dokumentumban felszólították az ETA-t, hogy hirdessen tartós, egyoldalú, előfeltételek nélküli és nemzetközileg ellenőrizhető tűzszünetet.

A baszk szakadárok szervezete vállalta, hogy tiszteletben tartja a nyilatkozatban megfogalmazottakat, és jelezte, hogy nemzetközi közvetítők segítségével kész tárgyalni a spanyol és a francia kormánnyal a problémák demokratikus megoldásának lehetőségeiről.

Rovatok