Index Vakbarát Hírportál

A burka betiltásával kezd az új holland kormány

2010. szeptember 30., csütörtök 19:49

Betiltják Hollandiában a burkát és szigorítanak a bevándorlási szabályokon, ezeket is tartalmazza a holland koalíciós pártok csütörtökön elfogadott kormányprogramja.

A kisebbségi kormány két pártja (a liberális VVD és a konzervatív CDA) és a koalíciót kívülről támogató iszlámellenes párt (PVV) kormányprogramról jelentős engedményeket tesz a PVV-nek.

A tervek szerint drasztikusan csökkentik a bevándorlók számát, kötelezik a török bevándorlókat az úgynevezett beilleszkedési vizsgára és az azon megbukottak nem kaphatnak tartózkodási engedélyt. Ugyancsak a bevándoroltak visszaszorítását célozza a családegyesítések korlátozása.

A takarékossági intézkedések jegyében egymilliárd euróval akarják lefaragni Hollandia hozzájárulását az Európai Unió költségvetéséhez, áll a Volkskrant holland újság honlapján. Ugyancsak egymilliárddal jut ezentúl kevesebb a harmadik világnak szóló támogatásokra, csökkentik a közszolgálati média költségvetését, és a következő négy évben 600 millió euróval kevesebből kell kijönnie a védelmi tárcának.

Újdonság, hogy harcot üzennek az állatkínzóknak, 500 fős különlegesen kiképzett állatrendőrség áll fel. A nyugdíjkorhatárt 66 évre emelik fel.

Szigorítanak az EU-tagállamok által sokat bírált liberális kábítószer-politikán is: a jövőben csak "zártkörű", tagsági igazolványhoz kötött klubokban árulhatnak könnyű drogot nagykorú hollandiai lakosnak.

Rovatok