Index Vakbarát Hírportál

Perel a felborított vízibusz kapitánya

2010. szeptember 30., csütörtök 22:25

Beperelte a Philadelphiában két magyar halálát okozó tolóhajó üzemeltetőit a felborított vízibusz kapitánya. Gary Fox kapitány azt állítja, hogy a július 7-i baleset után képtelen dolgozni, mert azóta sem tudott felépülni az elszenvedett testi és érzelmi sérülésekből.

A két életét vesztett magyar fiatal, R. Dóra és P. Szabolcs szülei szintén pert indítottak a tolóhajót üzemeltető K-Sea Partners, csakúgy mint Philadelphia városa és mások ellen.

Fox kapitány a Ride the Ducks nevű cég alkalmazottjaként irányította a 35 utast szállító kétéltű vízibuszt, amikor azt elcsapta egy 76 méter hosszú, tolóhajó által mozgatott uszály. A kapitány, egy matróz és 35 utas a Delaware folyó vízébe esett.

A baleset a hajózási útvonalon történt, a tolóhajó kormányosa nem válaszolt sem a kiránduló hajó, sem pedig a környező vízi járművek rádiós vészjelzéseire, állapította meg a nemzeti közlekedésbiztonsági hatóság. Lapértesülések szerint a tolóhajó irányítója lehalkította az adót, mert mobilon telefonált. A balesetért feltehetően felelős hajót üzemeltető K-Sea társaságot a philadelphiai önkormányzat szerződtette vízi szállításra.

Rovatok