Megbukott a multikulturális Németország modellje, ami szerint különböző kultúrák harmonikusan élhetnek egymás mellett, jelentette ki szombaton Angela Merkel kancellár, állást foglalva a bevándorlás kapcsán fellángolt németországi vitában.
"Németország a képzett munkaerő hiányával küzd és nem lehet meg a bevándorlók nélkül, de azoknak be kell illeszkedniük, magukévá kell tenniük a német kultúrát és annak értékeit" - hangsúlyozta a kancellár abban a beszédben, amit konzervatív pártjának (CDU) és bajorországi szövetségesének (CSU) fiataljai előtt tartott a Berlin melletti Potsdamban.
"A multikulti hitvallása - hogy "Immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk" - megbukott" - hangoztatta a kereszténydemokrata kancellár a CDU és a CSU ifjúsági szervezetének kongresszusán.
A bevándorlásról kezdett társadalmi vita élesen megosztja Németországot, amióta Thilo Sarrazin, az időközben posztjáról lemondott Bundesbank-vezető egy augusztusban megjelent könyvében beilleszkedni képtelen rétegnek nevezte a muzulmán, vagyis arab és török bevándorlókat, azt vetve a szemükre, hogy a népes családjaik révén húzott szociális támogatással voltaképpen élősködnek a német államon.
Vezető politikusok elítélték Sarazzin téziseit, de Horst Seehofer bajor miniszterelnök múlt vasárnap szintén arról beszélt, hogy "az eltérő kultúrkörökből érkező bevándorlóknak, így a törököknek és az araboknak, összességében nehézségeik vannak" a beilleszkedés terén. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy "nincs szükségünk idegen kultúrkörökből érkező újabb bevándorlókra".
Egy, a héten publikált közvélemény-kutatás közben a német társadalom nézeteinek drámai jobbratolódásáról számolt be. Bár Potsdami beszédében Merkel megerősítette, hogy Németország továbbra is nyitott a világ felé, Seehofer szavait visszhangozva azt is kijelentette: "Nincs szükségünk egy olyan bevándorlásra, amely ránehezedik a szociális rendszerünkre."