Index Vakbarát Hírportál

Medvegyev kitüntette az Amerikából hazaérkezett hírszerzőket

2010. október 19., kedd 00:07

Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn hírszerzőket tüntetett ki, köztük azokat is, akik idén nyáron érkeztek haza az Egyesült Államokból.

"A Kremlben hétfőn ünnepélyes keretek között magas állami
kitüntetéseket adtak át a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) több
munkatársának, köztük azoknak a hírszerzőknek, akik az Egyesült
Államokban dolgoztak és júniusban tértek haza" - mondta el
újságíróknak Natalja Tyimakova, az orosz államfő sajtótitkára.

Június 27-én az Egyesült Államokban őrizetbe vettek tíz személyt
kémkedés gyanúja miatt, majd később ugyanebben az ügyben Cipruson is őrizetbe vettek egy férfit, akit azonban óvadék ellenében szabadlábra
helyeztek, és aki megszökött.

Az orosz külügyminisztérium elismerte, hogy az Amerikában őrizetbe
vettek orosz állampolgárok, a tíz személyt július elején kicserélték
négy, Oroszországban fogva tartott személyre.

Az orosz sajtó annak idején kétségeinek adott hangot azzal
kapcsolatban, hogy az illetők komoly hírszerzési tevékenységet
folytattak volna az Egyesült Államokban, és kár volt őket elcserélni az amatőr orosz kémekre.

Október 11-én az orosz Fondszerviszbank bejelentette, hogy az
egyik hazatért hírszerzőt, a nagyon csinos Anna Chapmant október 1-től
a bank elnökének tanácsadójaként alkalmazza a cég. Akkor azt is
közölték, hogy Chapman az internet kínálta új lehetőségekről szóló
könyvön is dolgozik, és hogy nem a bank az egyetlen munkahelye.

Rovatok