Index Vakbarát Hírportál

Soros György egymillió dollárral támogatja a marihuána kaliforniai legalizálását

2010. október 27., szerda 00:25

A népszavazás november 2-án lesz, a többség igennel fog szavazni, a kannabiszból jelentős adóbevételre számítanak.

Egymillió dolláros adománnyal támogatta Soros György magyar származású amerikai befektető a marihuána kaliforniai legalizálásáért folytatott kampányt.

A legnagyobb GDP-vel rendelkező amerikai tagállamban november 2-án, a félidős szövetségi kongresszusi választásokkal és a kormányzóválasztással egy időben népszavazást tartanak a kannabisz élvezeti cikként történő legalizálásáról, amitől jelentős adóbevételre számítanak. A közvélemény-kutatások szerint a többség igennel fog szavazni.

Soroshoz hasonló mértékű adománnyal járult hozzá a kampányhoz Richard Lee, a marihuána orvosi hasznosításával foglalkozó oaklandi vállalkozó, az úgynevezett 19-es indítvány fő támogatója. Soros György egyébként abban is fontos szerepet játszott, hogy Kalifornia 1996-ban elsőként engedélyezte a marihuána gyógyászati célú alkalmazását.

A marihuána legalizálását az állam megüresedő kormányzói posztjára pályázó mindkét jelölt, a demokrata Jerry Brown és a republikánus Meg Whitman egyaránt elutasítja.

A 19-es kezdeményezéssel kapcsolatos kampány viszonylag szerény maradt a választási hadjáratokra elköltött összegekhez képest. A támogató kampány büdzséje a Soros-féle hozzájárulás ellenére is mindössze 3,8 millió dollár, miközben a kaliforniai kormányzóságért harcba szállt Meg Whitman a magánvagyonából 142 millió dollárt költött arra, hogy Arnold Schwarzenegger utódja lehessen. A legalizálással szemben kampányolók mintegy 300 ezer dollárból gazdálkodnak.

Ha jóváhagyják a 19-es javaslatot, az állam területén a felnőtt személyek törvényesen egy unciát (mintegy 2,8 dekagrammot) tarthatnak majd maguknál, és a kannabisz magánkiskertekben is termeszthető lesz egy legfeljebb 25 négyzetlábnyi (2,3 négyzetméternyi) területen. A helyi önkormányzatok maguk dönthetik majd el, hogy engedélyezzék-e a marihuána-kereskedelmet és hogy vessenek-e ki rá adót.

Az amerikai igazságügyi miniszter egyébként október közepén egyértelművé tette, hogy a szövetségi hatóságok akkor is fellépnek majd az országos érvényű kábítószer-ellenes törvény érvényesítése érdekében, ha Kalifornia novemberben legalizálja a marihuánát. Eric Holder szerint jelentősen megnehezíti majd a kábítószer-kereskedőkkel szembeni fellépést és a kaliforniai városok biztonságát, ha a népszavazás élvezeti cikként legalizálja a marihuánát.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök kedden, kijelentette, hogy a 19-es kezdeményezés kaliforniai elfogadtatásának zavart keltő üzenete lesz,  felül kell majd vizsgálni azokat az elveket, amelyek alapján a latin-amerikai kormányok - Washington támogatásával - a kábítószer-kereskedelem ellen harcolnak. 

Rovatok