Index Vakbarát Hírportál

Durván összeverték a Kommerszant újságíróját

2010. november 6., szombat 10:08 | aznap frissítve

Mesterséges kómába kellett helyezni a Kommerszant egyik újságíróját, akit a lap szerint munkája miatt brutálisan összevertek. A szomszédok szerint a támadók órákig vártak a férfi háza előtt.

Nagyon durván összeverték Oleg Kasint, a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap munkatársát Moszkva belvárosában nem sokkal éjfél után.

Kasinnak eltörték az alsó és felső állkapcsát, mindkét lábszárát, több ujjpercét, és az újságíró kiterjedt koponyasérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Kórházba szállítása után azonnal megoperálták és mesterséges kómába helyezték.

Mihail Mihajlin, a Kommerszant főszerkesztője azt mondta, hogy a támadás Kasin munkájával függ össze, az újságírónál semmiféle értéktárgy, pénz nem volt.

Kasin szomszédai szerint a verőlegények órákat vártak rá a háza előtt, majd valamilyen tárggyal ütötték-verték, az aszfalt csupa vér lett.

Kasin 1980-ban született, 2003-2005 között a Kommerszant tudósítója volt, majd más újságoknál dolgozott és tévés műsorvezető volt. 2009-ben szerződött újra a Kommerszanthoz, ahol elsősorban társadalmi-politikai témákkal foglalkozott, többnyire tüntetésekről és Dmitrij Medvegyev elnök munkájáról tudósított.

A legutóbbi hasonló támadás Konsztantyin Fetyiszovot, a Jobboldali Ügy párt helyi szervezetének vezetőjét érte a Moszkvával összenőtt Himkiben. Fetyiszov a himki erdőirtás elleni mozgalom egyik aktivistája, előállította a rendőrség, akkor verték meg, amikor onnan távozott, zárt koponyasérülést szenvedett. Fetyiszov ellen ez volt a második támadás.

Előzőleg, 2008 novemberében Mihail Beketovot, a Himkinszkaja Pravda című helyi lap ugyancsak a himki erdő irtása ellen tiltakozó kiadóját verték meg brutálisan, számos műtét során amputálni kellett a lábát és ujjait. Az erdő irtása ellen fellépők közül az utóbbi hónapokban Himkiben még egy további helyi újságírót és három aktivistát vertek össze, az ügyek máig  felderítetlenek.

A Szovjetunió széthullása óta Oroszország az újságírók számára az egyik legveszélyesebb országnak számít, s csak 2000 óta 19 újságírót öltek meg, köztük például a togliatti Toljattinszkoje Obozrenyie című lap egymást követő két főszerkesztőjét 2002-ben és 2003-ban: ők az AvtoVAZ autógyárnál folyó lopásokról és a helyi hatóságok korrupt voltáról gyűjtöttek adatokat.

Anna Politkovszkaja, a Novaja Gazeta című ellenzéki lap csecsenföldi jogsértésekről hírt adó újságírója 2006-ban, és Natalja Esztyemirova hasonló témákkal  foglalkozó jogvédő tavaly történt meggyilkolása ugyancsak világméretű feltűnést keltett.

Rovatok