Index Vakbarát Hírportál

A Pentagon vezetője melegeket akar látni a katonák között

2010. november 8., hétfő 06:23

Robert Gates amerikai védelmi miniszter sürgeti, hogy a kongresszus minél előbb, még az új összetételű törvényhozás januári megalakulása előtt vonja vissza a homoszexuális mivoltukat nyíltan vállalók katonai szolgálatát tiltó törvényt.

A félidős amerikai választásokon a Demokrata Párt vereséget szenvedett, a képviselőházban kisebbségbe került a republikánusokkal szemben, a szenátusban pedig többsége jelentősen csökkent.

A Pentagon vezetője, aki a hétvégén Canberrában nyilatkozott erről, hangot adott azon aggodalmának, hogy amennyiben a kifutó, "béna kacsa" kongresszus nem vonja vissza az úgynevezett "ne kérdezd, ne mondd" törvényt, akkor az új felállású törvényhozásban a kérdés lekerül a napirendről.

A jelenleg érvényes törvény értelmében az amerikai haderő hivatalosan nem kérdezhet rá a soraiban szolgálók nemi identitására, ők pedig nem kötelesek azt felfedni. A bevallottan homoszexuális egyéneket viszont nem veszik állományba, a már a fegyveres erők kötelékében lévőket pedig leszerelik. Egy szövetségi bíró nemrégiben alkotmányellenesnek minősítette a "ne kérdezd, ne mondd" törvényt, aminek nyomán a toborzóirodák - visszavonásig - engedélyt kaptak a melegek besorozására.

Barack Obama elnök megválasztása előtt azt ígérte, hogy visszavonatja a törvényt, a demokrata többségű kongresszus viszont ezt mindeddig nem tette meg.

Gates - Hillary Clinton külügyminiszter néhány nappal korábbi nyilatkozatához hasonlóan - felszólította a hivatalban lévő kongresszust, hogy ratifikálja a hadászati nukleáris fegyverek számának csökkentéséről áprilisban Oroszországgal megkötött új START szerződést.

Rovatok