Index Vakbarát Hírportál

Több orosz újságírót is összevertek

2010. november 8., hétfő 14:22 | aznap frissítve

A Kommerszant újságírója mellett két másik orosz újságírót is megvertek az elmúlt napokban. Az orosz sajtó tüntetéseket szervez, üres címoldallal hívnák fel a figyelmet az őket fenyegető veszélyekre.

Kiderült, hogy a Kommerszant újságíróján kívül hétfőn egy Moszkva melletti településen, pénteken pedig Szaratovban is megvertek egy-egy orosz újságírót, mindkét támadást  az áldozatok szakmai tevékenységével hozzák összefüggésbe.

Oleg Kasin, a Kommerszant politikai-gazdasági napilap újságírójának szombat hajnali összeverése miatt folytatódnak a tüntetések Ororszországban, az Orosz Újságírók Szövetsége javasolta, hogy tiltakozásul minden lap  minden hónap 4-én  üres címoldallal jelenjen meg, rajta a következő felirattal: "Itt közölnénk azok neveit, akik megölték kollégáinkat és akik megrendelték ezeket a gyilkosságokat".

Kasint szombaton hajnalban verték össze Moszkvában, állapota hétfőn is súlyos volt. Hétfőn az interneten megjelent egy videofelvétel, amelyet térfigyelő kamerák rögzítettek, és állítólag Kasin összeverését mutatja, az illetékes hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az alig 80 másodperces felvétel valóban Kasint mutatja-e.

Egyre többen úgy vélik, hogy a Kasin elleni támadás összefügghet azzal a mozgalommal, amely a Moszkvával egybenőtt Himki erdő egy részének kivágását próbálja megakadályozni. Az útépítés miatt elrendelt erdőirtás ellen fellépők közül már többeket megtámadtak, két éve magatehetetlen nyomorékká verték Mihail Beketovot, a Himkinszkaja Pravda című helyi lap kiadó-főszerkesztőjét.

A Kasin-ügy nem utolsósorban azért is nagy figyelmet kelt, mert Dmitrij Medvegyev elnök még szombaton elítélte a támadást és felhívta az illetékes szerveket, hogy mielőbb találják meg a tetteseket, bár az elnök közbenjárása a korábbi esetekben nem vezetett eredményre.

Az államfőhöz intézett nyílt levelet több mint 600 vezető újságíró írta alá, és a rendőrség moszkvai székházánál hétfőn is tüntettek. Mindig egy-egy személy tartja a plakátot, amelyen követelik az ügy felderítését, az ilyen utcai akció ugyanis nincs engedélyhez kötve.

Rovatok