Index Vakbarát Hírportál

Európai letartóztatási parancs egy holland náci ellen

2010. november 25., csütörtök 12:55

Európai letartóztatási paranccsal próbálja elfogatni Klaas Carel Fabert a holland ügyészség. A holland SS tagjaként 11 embert bizonyítottan meggyilkoló nácit 1947-ben halálra ítélték, ítéletét később életfogytiglani börtönre változtatták. 1952-ben Németországba szökött, ahol az SS tagjaként szerzett állampolgárságára hivatkozva letelepedett. Németország mindeddig megtagadta kiadatását.

Európai elfogatóparancsot adott ki a holland ügyészség egy Németországban élő holland náci, Klaas Carel Faber ellen. Az 1922-ben született Faber a II. világháborúban a holland SS egyik kommandójában szolgált, az Ezüstfenyő hadműveletben holland ellenállókkal rokonszenvezők kivégzésében vett részt. Később egy koncentrációs tábor kivégzőosztagjában is szolgált.

Fabert két évvel a háború után 11 ember bizonyított megölése miatt halálra ítélték, a büntetést 1948-ban életfogytiglani börtönre változtatták. A szintén az SS-ben szolgálló bátyját ugyanekkor kivégezték háborús bűnök miatt.

Faber 1952-ben megszökött bredai börtönéből és átjutott Németországba, ahol német állampolgárként letelepedett - az állampolgárságot még az SS tagjaként, automatikusan kapta meg a II. világháború idején. Idén augusztusban az izraeli kormány hivatalosan kérte Németországtól, hogy változtassa meg a kiadatást elutasító álláspontját.

Német állampolgársága miatt mindeddig megtagadták kiadatását Hollandiának.

Az egykori nácik felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ nyilvántartásában Faber a még szabadlábon levő háborús bűnösök listájának egyik prominens alakja.

Rovatok