Index Vakbarát Hírportál

Van Rompuy: Afganisztán kudarc Európának

2010. december 6., hétfő 08:40

Az európaiak többé már nem hisznek az afganisztáni beavatkozás sikerében - legalábbis ezt mondta Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke az Egyesült Államok belgiumi nagykövetének január elején. Az erről szóló táviratot a WikiLeaks közölte, mint ahogyan azoknak az amerikai ipari és infrastrukturális létesítményeknek a titkos listáját is, amelyeket az Egyesült Államok különösen védendőnek tart terrorista támadásoktól.

A politikus véleményt tükröző amerikai diplomáciai táviratot a WikiLeaks portál hozta nyilvánosságra, s tartalmáról a Le Soir című belga lap vasárnap számolt be.

Van Rompuy január 4-én beszélt Howard Gutmannel, nem sokkal azután, hogy leköszönt a belgiumi kormányfői posztról az uniós megbízatás javára. "2010-ig még maradunk, az amerikaiak iránti tiszteletből, ez minden" - mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok szövetségesei 2010 végére eredményeket akarnak látni.

"De ez az utolsó esély" - hangsúlyozta Van Rompuy a Gutman által készített feljegyzés szerint. Szavait alátámasztandó a Herman Van Rompuy kijelentette, hogy ha csak egy belgát is megölnek Afganisztánban, Belgium afganisztáni szerepvállalásának befellegzett.

Az európai Unió 27 tagállama, függetlenül attól, hogy NATO-tag-e vagy sem, részt vesz vagy különböző jogcímeken együttműködik az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erőben (ISAF), amelynek az a megbízatása, hogy támogassa Hamid Karzai afgán elnök kormányát.

Az ISAF mintegy 140 ezer fős állományának kétharmadát amerikai katonák alkotják, 30 ezer katonát pedig alapvetően európai országok vezényeltek kötelékébe, Belgium például ötszázat.

A NATO november 20-i lisszaboni csúcsértekezletén a szövetség 28 tagállama jóváhagyta az új stratégiáját, amelynek értelmében 2011 és 2014 között fokozatosan átadják a biztonságért való felelősségvállalást az afgán hadseregnek. Elvileg azonban ez nem azt jelenti, hogy az összes külföldi katona elhagyja Afganisztánt, hanem csak létszámuk csökkentését, illetve a harcoló alakulatok kivonását.

A WikiLeaks közölte hétfőn azoknak az amerikai ipari és infrastrukturális létesítményeknek a titkos listáját, amelyeket az Egyesült Államok különösen védendőnek tart terrorista támadásoktól, mert a külügyminisztérium szerint elvesztésük jelentősen befolyásolná az ország biztonságát.

A külügyminisztérium egy tavaly februári keltezéssel írt körlevelében felszólította a külföldi amerikai diplomáciai képviseleteket, hogy írják össze a felelősségi körükbe tartozó országokból azokat a létesítményeket, amelyeknek az elvesztése komolyan kihatna az közegészségügyre, a gazdasági biztonságra vagy az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.

A listán a tengeralatti távközlési kábelek, kikötők, gátak, olaj- és gázvezetékek, bányák, a közegészségügy szempontjából fontos gyógyszergyárak szerepelnek.

Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, ha külföldön letartóztatják - közölte Robert McClelland igazságügyi miniszter, legfőbb ügyész hétfőn.
Mindazonáltal ismét elítélte, hogy a WikiLeaks amerikai titkos vagy bizalmas diplomáciai iratok százezreit hozta nyilvánosságra, mondván, ezzel a cselekedettel veszélybe sodorta az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát.

McClelland rendkívül felelőtlennek minősítette a WikiLeakset a dokumentumok publikálásáért, mivel azok alapján azonosíthatóak az informátorok. "A szólásszabadság egy dolog, azt mindannyian tiszteljük, de ugyancsak tiszteljük az emberek szabadságát és jogát arra, hogy félelem nélkül éljenek" - mondta. A 39 éves Assange ausztrál állampolgár, ellene nemzetközi elfogató parancs van érvényben.

Rovatok