Index Vakbarát Hírportál

Majdnem megvette a Manchester Unitedet a burmai diktátor

2010. december 7., kedd 00:41 | aznap frissítve

A Wikileaksen elérhető amerikai diplomáciai levél szerint egymilliárd dollárt ajánlott volna a klubért, amikor pont ennyi hiányzott a másfél millió nyomorgó burmai megsegítésére. Végül inkább mégis saját nemzeti ligát alapított.

A Wikileaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok egyikéből kiderül, hogy Than Sve, a burmai katonai junta feje közel egymilliárd dollárért akarta megvásárolni a Manchester United futballcsapatot 2008-ban, miután a Nargis-ciklon közel száznegyvenezer embert ölt meg az ázsiai országban.

Az Állambéke és Fejlesztési Tanácsnak hívott burmai kormány akkor ötvenmillió dolláros segélyt kapott az ENSZ-től a természeti katasztrófa miatt hontalanná vált közel másfél millió ember ellátására, de ennek hússzorosát költötték volna el az angol futballklub megvásárlására.

Than Sve nagy rajongója a Manchester Unitednak, az amerikai diplomáciai iratok szerint ezért unokáján keresztül tett ajánlatot a csapat megvásárlására, amikor értesült hogy eladó a futballklub. A Forbes szerint amúgy egymilliárd dollár éppen arra lett volna elegendő, hogy megvegye Than Sve a futballklub 56 százaléknyi részesedését, esetleg, hogy felszámolja a Nargis-ciklon utáni károkat Burmában.

Than Sve végül azért állt el a tervtől, mert úgy gondolta, hogy rossz fényt vetne rá külföldön és Burmában is, ha ennyi pénzt költene egy angol futballcsapatra. Így inkább megalapította a burmai nemzeti ligát, és fenyegetésekkel, illetve különböző előnyökért cserébe rávett nyolc befolyásos burmai vállalkozót, hogy álljanak az egyes csapatok mögé.

A burmai futball azóta tele van külföldről, Afrikából és Argentínából vásárolt játékosokkal, pár év alatt több futballstadiont húztak fel, és a jelentés szerint egy-egy futballklub éves költségvetése eléri a kétmillió dollárt is. Az amerikai diplomaták szerint a szponzorok is azért támogatják a focit, mert félnek a katonai juntától, illetve csak ezért cserébe kaphatnak meg különböző vám- vagy éppen bányászati engedélyeket.

Rovatok