Index Vakbarát Hírportál

Szervkereskedő-hálózat vezetésével vádolják a koszovói kormányfőt

2010. december 14., kedd 18:52

A Guardian egy kiszivárgott jelentésre hivatkozva azt írja, hogy a Hashim Thaci koszovói kormányfő vezette csoport fegyvercsempészésben és szervkereskedelemben is részt vett a koszovói háború alatt és utána egy évvel.

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök egy albán bűnszövetkezet feje, a csoport fegyvereket, drogokat és szerveket csempészett Kelet-Európában, állítja a Guardian az Európa Tanács szervezett bűnözésről szóló egyik kiszivárgott jelentésére hivatkozva.

Thaci már a kilencvenes évek első felében követett el merényleteket szerb rendőrök és katonák ellen, majd ő lett a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) megalapítója. Egy korábbi elfogatóparancs alapján 2003-ban Ferihegyen rövid időre letartóztatták az akkorra már politikussá lett Thacit, akit a nemzetközi közösség közbenjárására hamar elengedtek.

A szerbek elleni harcot Koszovóban 1997-98-ban kirobbantó UCK-t hamarosan a nemzetközi közösség is tárgyalópartnerül fogadta el, és ennek a politikai szárnya lett Thaci amúgy szociáldemokrata elveket valló PDK pártja.

Koszovóban vasárnap tartották az első parlamenti választásokat a függetlenség 2008-as kikiáltása óta. Thaci már kihirdette győzelmét, és megkezdte a koalíciós tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal.

A Guardian birtokába került, két éven át tartó vizsgálat jelentésében az FBI-ra és más hírszerzési forrásokra hivatkoznak. A dokumentumban mások mellett állítólag név szerint megnevezik az UCK-n belül a Drenica csoportot is vezető Thacit, mint aki társaival együtt megszerezte a heroinkereskedelem irányítását.

A jelentésben Thacihoz közel álló személyeket azzal vádolnak, hogy titokban foglyokat hurcoltak Albániába a koszovói háború után, ahol állítólag a szerbek közül néhányat megöltek a veséikért, amelyeket aztán a fekete piacon adtak el.

A vizsgálatot lefolytató Dick Marty emberi jogi szakértő csütörtökön mutatja be jelentését Párizsban európai diplomatáknak.

Marty azután kezdett vizsgálódni, hogy a Hágában korábban a háborús bűnök kivizsgálásával megbízott ügyésznő, Carla Del Ponte még 2008-ban azt állította, nem engedték, hogy az UCK vezetői után vizsgálódjon. Ugyanakkor már Del Ponte is azt mondta, hogy az UCK elfogott szerbeket juttatott át Albániába, ahol aztán kioperálták a szerveiket.

Rovatok