Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték Assange-t

2010. december 16., csütörtök 17:35 | aznap frissítve

Csaknem kétheti börtönfogság után csütörtök este szabadon engedték Julian Assange-t, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket ezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítóját, miután a londoni felsőbíróság jogerősen elvetette a szabadlábra helyezést elrendelő első fokú végzés elleni fellebbezést.

A 39 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok kérésére – hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával – a múlt hét elején vették őrizetbe Nagy-Britanniában. Jóllehet a minap egy alsó fokú londoni bíróság – szigorú feltételekkel és nagy összegű óvadék ellenében – már megszüntette őrizetét, eddig nem helyezték szabadlábra, mivel a végzés ellen fellebbezés érkezett. A fellebbezést azonban csütörtökön a másodfokon eljáró londoni felsőbíróság elvetette.

Csütörtök este egyébként az is vita tárgyát képezte, hogy a WikiLeaks-alapító elengedése elleni fellebbezést ki nyújtotta be. A brit álláspont az, hogy a svéd vádhatóság fellebbezte meg a döntést, a svéd főügyészség illetékese ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy "tisztán brit döntésről" van szó.

Assange-t – akit őrizetbe vétele óta a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartottak fogva, ügyvédje szerint "dickensi körülmények között" – csütörtök este mindenesetre szabadlábra helyezték, ám ezután is komoly korlátozásoknak kell alávetnie magát: a nap meghatározott szakában kijelölt lakhelyén kell tartózkodnia, elektronikus helymeghatározó készüléket kell viselnie, hetente egyszer jelentkeznie kell az illetékes rendőrőrsön, és útlevelét sem kapja vissza.

Az első fokon eljáró westminsteri magisztrátusi törvényszék 200 ezer font készpénz óvadék és további 40 ezer font biztosíték - vagyis összesen 80 millió forintnak megfelelő összeg - letétbe helyezését rendelte el. Szabadlábra kerülése után is komoly korlátozások vonatkoznak majd Assange-ra: a nap meghatározott szakában kijelölt lakhelyén kell tartózkodnia, elektronikus helymeghatározó készüléket kell viselnie, hetente egyszer jelentkeznie kell az illetékes rendőrőrsön, és útlevelét sem kapja vissza.

Assange ügyvédje, Mark Stephens a csütörtöki végzés után azt mondta, hogy szerinte a WikiLeaks-alapító szabadlábra helyezése elleni fellebbezés a svéd hatóságok "folyamatos vendettájának" része volt. Stephens szerint Assange-t a formalitások elintézése után jó eséllyel még csütörtökön, "legrosszabb esetben" pénteken elengedik.

Az első fokon eljáró westminsteri bíróság a 200 ezer fontban meghatározott óvadékot készpénzben rendelte letétbe helyezni, és ezt - noha az összeget a WikiLeaks vezetőjét támogató közéleti személyiségek felajánlották - a csütörtöki felsőbírósági döntés nyomán most még fizikai valójában össze kell szedni. Késedelmet okozhat, hogy a brit bankbiztonsági előírások miatt ekkora pénzmennyiség felvétele egy összegben meglehetősen nehéz.

Assange támogatói között van az emberi jogi aktivistaként tevékenykedő Bianca Jagger, a Rolling Stones frontemberének, Mick Jaggernek az első felesége, valamint Ken Loach brit filmrendező és John Pilger közismert ausztrál publicista, egykori haditudósító. A WikiLeaks alapítójának szabadságáért kampányolók szerint az Assange elleni eljárás valójában politikai indíttatású, miután a portál több ezer titkos amerikai diplomáciai feljegyzést és jelentést szivárogtatott ki az elmúlt hetekben. Assange tagadja, hogy svédországi tartózkodása idején elkövette volna a terhére rótt szexuális bűncselekményeket.

Rovatok