Pénzügyi nehézségekkel néz szembe a Wikileaks kiszivárogtató portál, hetente 480 ezer euró a vesztesége az amerikai diplomáciai üzenetek közlése óta, mondta Julian Assange svájci lapoknak.
A Tribune és a 24 heures című újság hétfői számában azt kérdezték tőle: megtörik-e tevékenységét az őt ért nyomásgyakorlások? Assange erre azt válaszolta, hogy személyesen nem, sőt megerősítik eltökéltségét.
Anyagi szempontból ugyanakkor más a helyzet, mondta. Az amerikai diplomáciai üzenetek közlésének kezdete óta heti több mint 480 ezer eurót veszít a cég. Tevékenységük folytatásához így vagy úgy össze kell szedni ezt a pénzt, tette hozzá.
Assange jelenleg feltételesen szabadlábon van Nagy-Britanniában. Kiadatási eljárás folyik ellene Svédország kérésére nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával. Ügyének folytatásáról egy keddi londoni meghallgatás során határoznak.
Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok azt vizsgálja, hogy mire alapozva vonhatná felelősségre Assange-t amiatt, hogy portálja nyilvánosságra hozott több százezer titkos amerikai diplomáciai iratot.
A férfi a The Sunday Timesnak nyilatkozva tavaly decemberben bevallotta, hogy anyagi nehézségei vannak, és ezért szerződést kötött emlékiratai közlésére.
"Nem akarom megírni ezt a könyvet, de meg kell tennem" - mondta. Hozzátette, hogy az üggyel kapcsolatos költségekre és a saját védelmére, valamint a Wikileaks életben tartására már 200 ezer angol fontot (mintegy 235 ezer eurót) költött. Azt is mondta, hogy a pénz segíti majd védelmét a perben. Az ausztrál állampolgárságú férfi ugyanakkor cáfolta, hogy már fel is vette a szerződésben foglalt pénzösszeget. Az emlékiratainak megírásáért járó mintegy 1,2 millió eurót néhány éven belül vehetné fel, ha nagy sikere lesz a könyvnek.
Assange cáfolta azt a híresztelést, hogy Svájcban menedékjogot kért volna. Mint mondta, a kérdés még nyitott.
"Számba veszik a személyes és csapatának biztonsága szempontjából megfelelő országokat. Semmit sem határoztak még. Svájc az egyik lehetőség."
Nem zárta ki ebből a szempontból Ausztráliát sem.