A rezsim feltehetően belátta, hogy Hoszni Mubarak nem maradhat mindenáron az ország élén, véli a Guardian elemzője. Szerinte Mubarak biztos nem fog elmenekülni az országból, de valószínűleg már távozását készítik elő, ezt azonban méltóságteljesnek tervezik, a megfelelő pillanatot várják.
Simon Tisdall szerint a rezsim túlélését próbálja biztosítani, a valódi hatalmat most Mubarak szombaton kinevezett alelnöke, a hírszerzési főnök Omar Szulejmán gyakorolja. Szulejmánt támogathatja a hadsereg, a biztonsági erők és a befolyását féltő elit is.
Mubarak ebben a helyzetben már csak egyfajta báb az ország élén, ugyanakkor a rezsim nem fogja feláldozni túléléséért, ha nem kényszerül rá, írja Tisdall. Mubarak várhatóan nem fog elmenekülni az országból Szaúd-Arábiába, mint ahogy Ben Ali tunéziai diktátor tette, ezt sem az elnök, sem a hadsereg büszkesége nem engedné. Most azon dolgoznak, hogy ha mennie kell, akkor maga választhassa meg, hogy távozik a hatalomból.
Az elemző úgy véli, hogy a hadsereg hétfő esti bejelentése, miszerint nem alkalmaznak erőszakot a tüntetők ellen taktikai húzás Szulejmántól. Ha ugyanis elkerülik a keddi óriástüntetés alatt a hadsereg és a tüntetők összecsapásait, akkor elejét vehetik annak a folyamatnak, amely más országokban a zavargásokból forradalmat robbantott ki.
A hadsereg mértéktartása ráadásul a Fehér Házban és az amerikai médiában is jól mutathat majd. Egyben azt is biztosítja, hogy Barack Obama elnöknek nem kell azzal szembenéznie, hogy egy Egyesült Államokkal szövetséges rezsim az állampolgáraira lövet, csak azért, mert azok nagyobb szabadságot követelnek.
Értelmezés kérdése, mit értett a hadsereg az alatt, hogy elismeri a tüntetők követeléseinek jogosságát. Tisdall szerint ez még nem jelenti azt, hogy Szulejmán és a hadsereg beleegyezett, hogy Mubaraknak le kell mondania. Feltehetően ezzel csak tárgyalási készségüket jelezték, ugyanakkor nem sikerült Szulejmán terve, hogy azonnal megbeszéléseket kezdjen az ellenzékkel.
Az is szándékos taktika lehetett, hogy egy hete visszavonták a rendőrséget az utcákról, teret engedve ezzel a fosztogatásoknak. Ez ugyanis nosztalgiát ébreszthet a rezsim, a korábbi köznyugalom iránt, és a középosztályt elriaszthatja a valódi forradalomtól.
A rezsim azzal is számolhat, hogy a megugró élelmiszerárak, a készlethiány, a turizmus visszaesése is hatással lesz a kairói tüntetőkre. Szerinte a hatalom kivárásra játszik, azt várja, hogy idővel kifogy a tüntetők lendülete.
A lehetséges forgatókönyvek közé tartozik, hogy feltehetően az ősszel esedékes elnökválasztással egy időben új parlamenti választásokat is kiírnak valamilyen független, nemzetközi felügyelet mellett. Ezen Mubarak már nem indulna, és a korábban lehetséges utódjaként emlegetett fia, Gamal sem játszik majd szerepet.
Az persze kérdéses, hogy mennyire lennének tisztességesek a választások, ha az utcákról lassan eltűnne a tömeg, és azt sem nem tudni, mennyi esélye lenne egy teljes korszakváltásnak.