Index Vakbarát Hírportál

Reagan nagy szája máig ide hallik

2011. február 6., vasárnap 07:56

Ronald Reagan az egyik legtöbbet idézett politikus, frappáns megszólalásainak gyűjteményeivel tele van az internet. Színészként, majd a General Electric szóvivőjeként dolgozott mielőtt politikus lett, és mindkét szakma meglátszott rajta: könnyedén improvizált, bátran viccelt és az előre megírt paneleket is jókor szúrta közbe.

Kigyűjtöttünk néhányat a legjobbak közül.

„Norman Thomas, egy amerikai szocialista, aki hatszor is elnökjelölt volt, azt mondta 1927-ben, hogy az amerikai nép sosem szavazna a szocializmusra, de a liberalizmus címke mögé rejtve elfogadnák a szocialista program összes elemét.”

Elsőnek egy idézetet választottunk idézetnek, Reagan politikai pályafutásának legelejéről. Ezt a Thomas-idézetet 1961-ben mondta el, egy bakelitlemezen. A tízperces hanghordozó egyik első fontos beszédét tartalmazta. Egy állami társadalombiztosítást erősítő törvény elleni kirohanásról szólt. A törvényt végül elfogadták, és ebből nőtt ki a Medicare nevű, idős szegényeket biztosító rendszer.

Reagan lemezre mondott érvrendszere, amivel leszocialistázza a demokraták jóléti törekvéseit, a mai napig visszatérő elem az amerikai jobboldalon. Obama egészségügyi reformját is leszocialistázták mostanában, a fenti mondat a Tea Party bármelyik rendezvényén elhangozhatna akár ebben a percben is, senkinek sem tűnne fel, hogy ez egy 1961-es idézete egy 1927-es szövegnek.

A szöveg azonban azért is érdekes, mert 1961-ben Reagan még demokrata színekben politizált, és csak egy évvel később, 1962-ben állt át republikánus oldalra.

Az átállásra is volt egy frappáns mondata:

„Nem én hagytam el a demokratákat. A párt hagyott el engem.”

Visszatérő szöveg ez is pártot váltó politikusoktól, például e mondatokat lényegében megismételte Tarlós István 1994-ben, amikor kilépett az SZDSZ-ből, válaszul a párt MSZP-vel kötött koalíciójára. Reagan a demokrata múltját akkor is felhozta egyszer, amikor megkérdezték tőle 1982-ben, már elnökként, hogy érez-e felelősséget a nagy költségvetési hiányért.

„Igen, hiszen évekig demokrata voltam.”

Azonban a jóléti államot sohasem bírta.

„A kormány olyan, mint egy csecsemő. Egy anyagcsere-csatorna, amelynek egyik oldalán hatalmas étvágy, a másikon pedig teljes felelőtlenség van.”

Ezt a viccet az 1965-ös kampányban mondta el, amikor Kalifornia kormányzói székéért küzdött. A tréfa sommás kritikája az állami újraelosztási rendszernek. Minél több adót szed az állam, annál több szart csinál – lehetne keményebb szavakra fordítani.

„Mindeninek joga van ahhoz, hogy ne adja el a házát négereknek vagy akárki másnak.”

A hatvanas évek polgárjogi mozgalma idején Reagan határozottan ellenezte, hogy az állam törvényekkel bírja az egyenlőség eszméjének gyakorlati betartatására a polgárokat. Ugyanakkor mindig nagyon megsértődött, amikor rasszizmussal vádolták. Reagan úgy tartotta, hogy az egyének szabadságának az a záloga, ha minél kevésbé szabályozza őket az állam. Vagyis mindenkinek joga kell, hogy legyen hülyének vagy akár gonosznak is lenni. A fenti idézet egy olyan törvény kritikájának szólt, amit Kalifornia készült elfogadni az ingatlankereskedelem szabályozására. A törvényt 1963-ban – az állam első fekete képviselőjének beterjesztésére és Reagan tiltakozása ellenére – elfogadták.

Reagan a déli államok diszkriminációját tiltó törvényeket is ellenezte. Állította, hogy nem a feketék kiközösítését akarta támogatni, hanem elvi kifogása volt az ellen, hogy szövetségi szintről szabályozzák a tagállamok mozgásterét. Szerinte ez alkotmányellenes és szabadságellenes gesztus volt.

„A mostani válságban a kormány nem a megoldás a gondjainkra, hanem a kormány maga a probléma.”

Ezt elnökké iktatási beszédében mondta, 1981-ben, az USA gazdasági problémáiról. 2008-ban a Lehman Brothers csődbe menetele után, a még most is tartó gazdasági válsággal kapcsolatosan a Rasmussen nevű közvélemény-kutató cég az egész USA lakosságát reprezentáló felmérést végzett, amelyben ezzel az idézettel szembesítették az embereket.

59 százalék mondta azt, hogy Reagan híres mondata most is igaz, 28 százalék nem értett egyet a megállapítással, és 14 százalék nem tudott válaszolni.

„Egy képviselő azzal vádolt, hogy 19. századi módon értelmezem a törvényességet és a rendet. Ez teljes tévedés. Én ugyanis 18. századi módon értelmezem ezeket. Ugyanis az alapító atyák abban a században tették világossá, hogy a törvénytisztelő polgárok biztonsága a kormány egyik legfontosabb gondja.”

Ezt 1973-ban egy republikánus párti rendezvényen mondta. Reagan egyszerre akarta azt, hogy minél kevésbé szóljon bele az állam a polgárok személyes életébe, és azt is, hogy nagyon hatékonyan lépjen fel minden törvényszegővel szemben. Elnökként leginkább a kábítószerek elleni törvények szigorításával fejezte ki rendpárti elkötelezettségét.

„Minél több hatalmat adunk a kormánynak, az annál korruptabb lesz. És ha felhatalmazzuk a kormányt, hogy vegye el a fegyvereinket, akkor ezzel feladjuk, hogy harcolni tudjunk a korrupt hatalom ellen.”

1975-ben egy újságcikkben írta ezt, a lap a fegyvertartás szabadságának élharcosa, a Lőfegyverek és lövedékek című kiadvány volt. Reagan ekkoriban többször is jelezte, hogy a libertariánus eszmék közel állnak hozzá.

„Recesszió az, amikor a szomszédod elveszti az állását. Válság az, amikor te veszted az állásod. A fellendülés pedig az, amikor Jimmy Carter veszti el az állását.”

Reagan 1980-as elnökválasztási kampányának nagyon híres szlogenje volt ez. Annyira híres, hogy azóta is világszerte előveszik a politikában egy aktuálisan megbuktatni kívánt ellenfélhez igazítva. Obamás változatban például pólófeliratban terjed éppen Amerikában, most is lehet kapni. A világszerte ismert poén első két mondatát Harry S. Truman amerikai elnök egy nyilatkozata nyomán terjedt el, amikor egy 1958-as egy interjúban használta. Az utolsó mondat viszont már Reagan szellemes kiegészítése volt.

„Amerikai honfitársaim, örömmel jelentem, hogy ma aláírtam egy törvényt, amely hatályon kívül helyezi Oroszországot. Öt percen belül megkezdjük a bombázást.”

Ezt Reagan maga sem gondolta komolyan, viccből mondta egy rádió mikrofonjába 1984-ben, amikor hangpróbát csináltak egyik szokásos szombat délelőtti rádióbeszéde előtt. A technikusokat akarta megijeszteni. Reagan improvizált az előtte lévő eredeti beszédre, ami így kezdődött: „Amerikai honfitársaim, örömmel jelentem, hogy ma aláírtam egy törvényt, ami a vallásos diákcsoportoknak hosszú idő után végre engedélyezi, hogy tanítási időn kívül gyűléseket tartsanak állami középiskolákban is.” A hangpróba nem ment ki élő adásba, de valaki mégis kiszivárogtatta a rádióból a felvételt, és a szovjet kormány közleményben tiltakozott az ízetlen tréfa ellen. Reagan végül tényleg legyőzte az oroszokat, igaz nem bombázással, hanem a fegyverkezési versennyel, amit a szovjetek képtelenek voltak követni.

„Az angol nyelv legborzasztóbb szavai a következők: A kormánytól jöttem, és segíteni akarok.”

Ezt az idézetet használta tagtoborzó szlogennek az idén az Americans for Prosperity nevű, a Tea Party mozgalomhoz közel álló szervezet, amelyet a libertariánus milliárdosok, a Koch fivérek szponzorálnak.

„Remélem, hogy mindannyian republikánusok.”

Ezt állítólag a műtőasztalon mondta sebészeinek, amikor 1981-ben egy merénylő rálőtt, és súlyosan megsebesült. Az egyik orvos a népszerű történet szerint így válaszolt: „Ma azok vagyunk.”

„Vannak, akik végigdolgozzák az egész életüket, és azon tanakodnak, hogy ugyan változtattak-e bármit is a világon. A tengerészgyalogosoknak nincs ilyen problémájuk.”

Ezt 1983-ban egy levélben írta a hadsereg egyik parancsnokának. Reagan nagy háborút ugyan nem indított, de elképesztő fegyverkezési programjával térdre kényszeríttette a Szovjetuniót. Két komolyabb katonai beavatkozásra adott parancsot, mindkettőt 1983-ban: Libanonba békefenntartókat küldött, de hatalmas veszteségek után négy hónap után kivonták a polgárháborús övezetből az amerikai csapatokat. Grenadában viszont néhány nap alatt megdöntötték az ottani szovjetbarát kormányt.

„Nem aggódom a költségvetési hiány miatt. Elég nagy már ahhoz, hogy vigyázzon magára.”

1984-ben egy társasági eseményen mondta el ezt a viccet. Most, hogy az Obama-kormányzat alatt minden eddiginél nagyobbra duzzadt az amerikai hiány, rengetegszer ismétlik az idézetet az amerikai sajtóban.

Rovatok