Február nyolcadikán kedden, két héttel az egyiptomi felkelés kezdete után ismét több százezren tüntettek Kairóban Hoszni Mubarak elnök távozását követelve. A helyszíni riportok szerint, bár voltak arra utaló jelek, hogy a tüntetők kezdenek fáradni, nem tört meg az ellenállás lendülete, sőt, kedden olyanok is csatlakoztak, akik eddig nem mentek ki a Tahrír térre. Szerdán tovább folytatódtak a tüntetések.

Egy valami azonban egyelőre nem látszik változni. Az ellenállás élén nincs egy karakteres vezető, aki mögé felsorakoznának a tüntetők, aki egy személyben testesítené meg a Mubarak elleni harcot. Volt néhány vezetőjelölt, de eddig senkit sem nevezhetünk egyértelműen az ellenállás arcának.

A legközelebb ehhez Váel Gonim, a Google közel-keleti és észak-afrikai marketingigazgatója került, aki fő szervezője volt a tüntetéssorozatot elindító internetes kampánynak. Gonimot 12 napig tartották őrizetben, mielőtt hétfőn elengedték, tévés interjúja pedig újabb fordulatot hozott az eseményekben.

„Nem én vagyok a hős, ti vagytok a hősök” - üzente a rendkívül érzelmes hangvételű interjúban a tüntetőknek Gonim, majd amikor megmutatták neki a tüntetések áldozatainak képeit, elsírta magát a stúdióban.

A helyszíni riportok szerint ez a felvétel hozta újra lázba a tüntetőket, éppen akkor, amikor az állami média igyekezett mindent megtenni annak sulykolására, hogy az élet kezd visszaállni a normális kerékvágásba, és egyre kevesebben tüntetnek a Tahrír téren. Gonim kedden maga is csatlakozott a tüntetőkhöz.

Gonim tehát valóban hitelesen képviseli a dühös új generáció hangját, és sokan valóban hősként tekintenek rá, az azonban nem egyértelmű, hogy vezető szerepet akar magának.

Rajta kívül ketten voltak eddig, akik komolyan szóba jöttek az ellenzék élén. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) egykori vezetőjének, a Nobel-díjas Mohamed el-Baradeinek hazaérkezése a felkelés egyik fontos pillanata volt, az események ugyanis azon a tüntetésen durvultak el igazán, amelyhez ő is csatlakozott. El-Baradei javaslatot tett egy három fős tanács felállítására, melynek az alelnök és egy katonai vezető is a tagja lenne. Ez a testület tenne javaslatokat az alkotmányos változásokra és vezényelné le a szeptemberben esedékes elnökválasztás előkészületeit.

El-Baradei ugyanakkor nem igazán népszerű figura a tömegek körében, és igazán mélyen csak azóta foglalkozik az egyiptomi politikával, hogy 2009-ben távozott a NAÜ éléről.

Csatlakozott a tüntetőkhöz Amr Músza egykori külügyminiszter, az Arab Liga főtitkára is, aki ugyan népszerűbb, mint el-Baradei, és kiáll Mubarak ellen, de ő sem egyértelműen a változás embere, erős szálak fűzik a mostani hatalomhoz is.

Kívülről nézve tehát túgy tűnik, a tüntetők egyik komoly probléméja, hogy nem igazán tudnak felsorakozni egyetlen ember mögött, már csak azért is, mert így nincs, aki tárgyaljon a nevükben. Ahogy azonban Hesham Sallam, az egyiptomi helyzetről talán legösszetettebb elemzéseket publikáló Jadaliyya című honlap egyik szerzője magyarázta az Indexnek, ez egyáltalán nem véletlen.

A tüntetők ugyanis nemcsak Mubarak ellen lázadnak Sallam szerint, hanem az egész politikai berendezkedés ellen, amely hatalmon tartotta Mubarakot évtizedeken át, és ennek az ellenzék is része. Az olyan figurák, mint el-Baradei, mindig változást ígértek, de valójában mindig megegyeztek a rezsimmel, mondta Sallam. Az egyiptomi aktivisták túl sokszor láttak már olyat, hogy a nevükben tárgyaló ellenzéki vezető semmit sem ér el, és Mubarak ugyanúgy hatalmon marad, így már eleve szkeptikusak a vezetőkkel szemben. Azzal, hogy most nincs ilyen vezér, világos üzenetet küldenek – nem fogadnak el semmiféle felülről irányított tárgyalást, sőt, addig még tárgyalásról sem lehet szó, amíg Mubarak hatalmon van. Minden más csak azután jöhet.

Mikroszinten azonban sok karakteres vezető és aktivista mozog, akik nem feltétlenül látszanak a nagy egészre koncentráló tudósításokban. Paul Amar Miért győznek az egyiptomi progresszívek című esszéjében többek között a nők és a fiatalok különösen fontos szerepét vizsgálta a felkelésben.

Ennek egyik meghatározó tényezője az egyiptomi mikrohitelrendszer. Egyiptom a kilencvenes évek gazdasági reformjai óta folyamatosan visszafogta a jóléti és szociális kiadásokat, miközben az IMF forrásaiból kis összegű hiteleket biztosított a kisvállalkozóknak, sokszor kifejezetten a nőket és a fiatalokat megcélozva. A hitelfelvevők azonban jellemzően annyira szegények voltak, hogy semmilyen módon nem tudták törleszteni azokat, az egyiptomi vezetés pedig a jellemzően rendkívül brutális rendőrséggel próbálta kezelni a helyzetet. A rendőri brutalitás a mostani tüntetések egyik fő kiváltó oka lett, a fiatalok és nők pedig annak elsődleges bázisa.

Paul Amar az Indexnek a feltörekvő vezetők között jellemzően éppen fiatalokat és nőket említett. Amar szerint hiteles új hang például Mozn Hasszán, a Nazra feminista szerevezet vezetője, aki a mostani tüntetések során is aktív, szervezete pedig korábban is képviselte az egyiptomi nőket jogi és szociális ügyekben. Ide sorolta Hossam Bahgat emberi jogi aktivistát, a 2002 óta működő Egyptian Initiative for Personal Rights jogvédő szervezet vezetőjét.

A 26 éves Asmaa Mahfouz, az Április 6-a Facebook-csoport egyik alapítójának internetre feltöltött videója, melyben mindenkit, aki tiltakozni akar Mubarak ellen, a Tahrír térre hívott január 25-re, a tüntetések egyik közvetlen kiváltója volt. Másik generációhoz tartozik Ahmed Seif 57 éves ügyvéd, akit a nyolcvanas években meg is kínoztak Mubarak börtönében, azóta pedig folyamatosan emberi jogi aktivistaként dolgozik, és létrehozta a Hisham Mubarak Law Centre nevű szervezetet.

Az ellenállás lelkét tehát jellemzően valóban az új generáció fiataljai alkotják, akik nem akarják a régi kompromisszumokat megkötni, többek között azért sem, mert a feszín alatt már évek óta azon dolgoztak, amit most talán elérhetnek. Arra pedig, hogy az ellenállás egyelőre miért nem látszik kifulladni vezető nélkül sem, Robert Fisk cikkében lehet a magyarázat. A szabadság érzése még mindig lenyűgöző a Tahrír tériek számára, a felkelés pedig úgy halad, mint a vihar: óriási erőkkel, de előre meghatározott cél nélkül.