Dél-Afrika rengeteget fejlődött az apartheid bukása után eltelt tizenhét évben, a rossz közbiztonság és a korrupció ellenére az ország egy egész kontinens gazdasági motorja, békés átalakulásának köszönhetően világszerte az elnyomott nemzetek példaképe. Ezen a legfőbb ikon, a „Papa” halála sem változtatna. Talán éppen ez Nelson Mandela legfőbb érdeme.
Két hete kivizsgálásra kórházba vitték Nelson Mandelát, Dél-Afrika első fekete elnökét, sokan azt is tudni vélték, hogy a Madibának is nevezett Mandela állapota válságos, gyülekezni kezdett a tömeg a kórháznál.
A régóta tüdőproblémákkal küszködő 92 éves politikust végül a vártnál hamarabb, már egy nap után kiengedték a kórházból, de ahogy arra egykori harcostársa, Desmond Tutu püspök felhívta a figyelmet: „Bár szeretnénk, ha örökre velünk maradna, minden megtörténhet". Tizenhét évvel az apartheid megszűnése után Dél-Afrika messzire jutott, túlélheti Mandela halálát.
Az 1994-es első szabad választáson győztes Mandela már elnökké válása előtt az egész ország, sőt, az egész afrikai kontinens ikonja volt. Noha a fehér kisebbség elnyomó uralmát garantáló apartheid-rendszer börtönéből csak 1990-ben, több évtizedes raboskodás után engedték ki, Mandela kiszabadulása után is az együttműködést és a fehérekkel való békés megegyezést tartotta szem előtt.
Az 1990-94 közötti átmenet turbulens évei után Mandela csupán öt évig, 1999-ig volt Dél-Afrika elnöke, mégis a minden népet és rasszt befogadó, új „szivárványos nemzet” szimbólumává vált.
Az 1994 óta eltelt 17 év sok szempontból sikertörténet. A világszerte példaértékűnek tartott 1997-es alkotmány útmutatása alapján Dél-Afrika ma az afrikai kontinens kevés demokráciájának az egyike, ahol korlátozások nélkül működhetnek a pártok, élénk és (többnyire) szabad a sajtó, és működik a független igazságszolgáltatás. Az apartheid-uralom visszaállításáról fantáziáló rasszista fehér pártok, mint a 2010-ben meggyilkolt Eugène Terre'Blanche Afrikáner Ellenálló Mozgalma (Afrikaner Weerstandsbeweging - AWB), politikailag elhanyagolható tényezők.
Mandela halála nemcsak Dél-Afrikának, hanem az egész kontinensnek nagy veszteség lenne, hiszen lemondása után Madiba továbbra is aktív szerepet vállalt Afrika és a világ problémáinak az orvosolásában.
Legjelentősebb kezdeményezése a 2007-ben létrehozott Global Elders (Világ Bölcsei) volt, amelynek keretében korábbi politikai vezetők és békeaktivisták (Jimmy Carter volt amerikai elnök, Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, Martti Ahtisaari Nobel-békedíjas) keresnek megoldásokat globális problémákra (AIDS, globális felmelegedés, stb.)
Mandela ezen felül, különösen elnöksége után, az AIDS elleni harc egyik vezető személyisége (saját fia is ebben a betegségben hunyt el), egy olyan országban, ahol sokan még tagadják a betegség kiváltó okát.
Az 50 millió lakosú Dél-Afrika a fekete kontinens gazdasági motorja. Az ország GDP-je egyedül majdnem akkora, mint a Szaharától délre eső többi 47 ország GDP-je összesen. A világ huszonhatodik legnagyobb gazdaságaként Dél-Afrika vezet az arany-, platina- és krómkitermelésben, de elemzők sietve teszik hozzá, hogy az ország sokkal több, mint csupán nyersanyag-termelő.
A világ második legnagyobb sörfőző cége, a magyar érdekeltségekkel is rendelkező SABMiller ugyanúgy dél-afrikai, mint a világszerte terjeszkedő Standard Bank, a 120 millió előfizetővel rendelkező MTN telekommunikációs cég vagy a Naspers, amelyik 2008 októberében megvásárolta a Vaterát. Az ország teljesítményének elismeréseképp Dél-Afrika rendezhette a 2010-es foci vb-t, amely a félelmek ellenére nagy sikernek bizonyult. Liberális gazdaságpolitikájukkal Mandela és utódai nagyban hozzájárultak a 90-es évek elején a csőd szélén álló dél-afrikai gazdaság fellendítéséhez.
Minden dinamikája ellenére ugyanakkor a gazdaságnak nem sikerült megszüntetnie az ország legnagyobb problémáját, a munkanélküliséget, amely hivatalosan 25 százalék körül áll. Mint oly sok mutatónál, itt is éles különbség van a lakosság 80 százalékát kitevő feketék és a 10 százaléknyi fehérek között, előbbiek között 30 százalék a munkanélküliek aránya, utóbbiaké 6 százalék.
A mai felnőtt feketék az apartheid alatt csak rossz színvonalú iskolákba járhattak, így képességeik többnyire elmaradnak a fehérekétől. A feketék felzárkóztatása miatt ugyanakkor a munkaadóknak a törvény szerint előnyben kell részesíteniük a fekete munkavállalókat, ami azzal a következménnyel jár, hogy még a jó képesítéssel rendelkező fehéreknek is borzasztó nehéz elhelyezkedniük: „A munkavállalóknak – azonos képzettség esetén - a következő sorrendben kell előnyben részesíteniük a jelentkezőket: fekete nő, fekete férfi, fehér nő, fehér férfi. Így aztán esélyem sem volt a szakmámban elhelyezkedni” – meséli Lucas, egy fiatal, fehér dél-afrikai, aki politológusi diplomájával földmérőként dolgozik.
Sok fehér az utóbbi években egyszerűen kivándorolt, megfosztva az országot a tudásától és képzettségétől. 1995 óta a fehérek 20 százaléka, mintegy 800 ezer ember hagyta el Dél-Afrikát. A kivándorlók (akik között feketéket is szép számmal találni) nagy űrt hagynak maguk után a munkaerőpiacon: alkalmas jelölt híján a kormányzati szférában mintegy félmillió munkahely betöltetlen, és - többek között - tanárok és fogorvosok is sokan hiányoznak.
A kivándorlás legfőbb okaként ugyanakkor a legtöbben nem az elhelyezkedési nehézségeket, hanem a bűnözést jelölik meg. 2007-2008-ban 100 ezer lakosra 38 gyilkosság jutott (ugyanez az arány Amerikában 5,6 volt). Dél-Afrika 2009-ben is a világ tizenkettedik legveszélyesebb országának minősült. A problémákat tetézi a gyenge oktatási rendszer, az AIDS-ben szenvedők magas aránya (12 százalék), a Jacob Zuma elnököt is körüllengő korrupciós botrányok, és az utóbbi hónapok sajtót korlátozó javaslatai, amelyek miatt a demokráciákat osztályozó Freedom House-intézet a „szabad”-ból a „részben szabad” kategóriába minősítette le az országot.
A nagy problémák ellenére Dél-Afrika Mandela halála esetén sem törne szét. A jó hír az, hogy ha lassan is, de a városok szélén található nyomornegyedek fekete lakosaihoz is elérnek a civilizáció vívmányai. Míg 1994-ben a lakosság 62 százaléka jutott tiszta vízhez, ma ez az arány 89 százalék. Árammal a lakosság 83 százaléka rendelkezik (1994: 51), telefonnal pedig 85 (1994: 29). Mindez a Mandela alatt bevezetett szociális juttatásoknak is köszönhető. Az évi 100 ezer randos (2,8 millió forintos) jövedelmet kritériumnak véve ma kétmillióra becsülhető a fekete középosztály.
Amikor Mandela a 90-es évek elején megörökölte az országot, Dél-Afrika a gazdasági csőd és egy fekete-fehér polgárháború szélén állt. Ma, 17 évvel később, az ország egy egész kontinens gazdasági motorja, stabil demokrácia és békés átalakulásának köszönhetően világszerte az elnyomott nemzetek példaképe. Ezen a legfőbb ikon, a „Papa” halála sem változtatna. Talán éppen ez Mandela legfőbb érdeme.