Index Vakbarát Hírportál

Nobel-békedíjat kaphat a Wikileaks

2011. március 1., kedd 13:11

A Wikileaks kiszivárogtató portál, az arab tüntetéssorozat szereplői, az Európai Unió és az internet szülőatyjai is szerepelnek az idei Nobel-békedíj jelöltjei között.

A jelöltek végleges száma 241, köztük 53 szervezet van, közölte kedden Geir Lundestad, a Nobel Intézet igazgatója. Az eddigi rekord 237 volt, tavaly.

A Nobel-díj alapszabálya szerint a jelöltlista legalább ötven évig titkos, de a jelölők dönthetnek úgy, hogy bejelentik az általuk javasoltak kilétét. Lundestad - neveket nem árulva el - annyit mondott, hogy az idei névsorra hatással voltak az arab világ lázadásai.

Világszerte ezrek - parlamenti képviselők és miniszterek, korábbi díjazottak, nemzetközi testületek tagjai, egyetemi tanárok - jogosultak jelölni egy személyt vagy szervezetet, a javaslatok benyújtásának határideje február elseje.

Snorre Valen norvég képviselő például bejelentette, hogy a Wikileakst ajánlotta, úgy vélve, hogy az a bizalmas információk közzétételével segített lerántani a leplet "a korrupcióról, a háborús bűnökről és a kínzásokról".

Jelölést kapott az orosz Memorial jogvédő szervezet és egyik vezetője, Szvetlana Gannuskina a szabadságjogok oroszországi védelmében tett erőfeszítéseiért. (Tavaly is jelöltek voltak.) Ugyancsak a listán van az amerikai Larry Roberts és Vint Cerf, valamint a brit Tim Berners-Lee, az internet három szülőatyja. Az ő találmányuk révén jöhettek létre olyan közösségi oldalak, mint a Twitter és a Facebook, amelyeknek nagy szerepük volt az arab tavaszban.

A jelöltek között van még az Európai Unió, Helmut Kohl volt német kancellár, Ellen Johnson Sirleaf libériai államfő és Oswaldo Paya Sardinas kubai ellenzéki.

A kitüntetett (vagy kitüntetettek) nevét októberben jelentik be, s a díjat a hagyományok szerint december 10-én, az alapító svéd Alfred Nobel halálának az évfordulóján adják át Oslóban. Tavaly a norvég parlament által kijelölt öt tagból álló Nobel Bizottság magára vonta Peking haragját, amiért Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzékinek ítélte oda a Nobel-békedíjat.

Rovatok