Index Vakbarát Hírportál

Nagyon erős földrengés rázta meg Japánt

2011. március 11., péntek 07:17 | aznap frissítve

A legmagasabb szintű szökőárriadót rendelték el Japánban, miután rendkívül erős földrengés rázta meg az északkeleti partvidéket. A víz autókat, épületeket sodort el. Tokióban pánik tört ki, a közlekedés megbénult.

Az amerikai földtani intézet szerint 8,8-as földrengés volt a Richter-skálán pénteken Japán északkeleti partvidéke közelében.

Előbb hat, majd tíz méter magas hullámra vonatkozó cunamiriadót rendeltek el, jelentette az NHK állami televízió. A BBC szerint ez a legmagasabb szintű figyelmeztetés.

Tokióban pánik tört ki, az emberek az utcákra menekültek, több millió háztartásban nincs áram, leállt a metróközlekedés.

Az eddigi adatok szerint legalább tizenkilenc ember meghalt, tucatnyian eltűntek, sok a sérült. Fukusima prefektúrában összeomlott egy szociális célú épület.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés 125 kilométerre a parttól, tíz kilométeres mélységben történt. A cunami 800 km/h sebességgel haladt.

Az NHK televízió képein az látható, hogy a cunami hullámai a Mijagi prefektúrában egy folyóvölgyben felfelé haladnak, farmokat, ipari épületeket és autókat sodornak el. A tudósító szerint a cunami több hullámban érkezik, és a térségben mindenkit arra kér, hogy azonnal menjen magasabb helyre.

A környéken lévő épületekben a helyiek a magasabb emeletekre húzódtak, több helyen fehér lepedővel integetnek a tévések helikoptere láttán.

Mijagi prefektúrában és Szendai városban hatalmas pusztítást végzett a cunami, ami a helyi katasztrófavédelmi szolgálat szerint még órákig 6-8 méteres hullámokkal fenyegeti a partvidéket.

A főváros kikötőjéből eddig ismeretlen eredetű füst szállt fel. Az ország északi részén leállították a gyorsvasút-közlekedést, írja a Reuters. A korábban lezárt tokiói Hanada nemzetközi repülőtéren a négyből két kifutópályát megnyitottak.

A hadsereg nyolc katonai gépet riasztott, hogy a levegőből mérjék fel a károkat. A térségben leálltak az atomerőművek, az olajfinomítók, nem működnek a telefonhálózatok.

A földrengés hírére a tőzsdeindex zuhanni kezdett, a Nikkei ötheti mélypontra esett. A jen a rengés előtti 82,80-as dollár jegyzésről 83,29-re gyengült. A központi bank közölte, mindent megtesznek a pénzügyi stabilitás érdekében.

Linda Sieg, a Reuters tudósítója elmondta: több mint húsz éve él Japánban, de valószínűleg ez volt a legnagyobb földrengés, amit tapasztalt. "Az épület sokáig rázkódott, a hírközpontban sokan a védősisak után kapkodtak, néhányan az asztal alatt kerestek menedéket", mondta.

A cunamiriadót a régió katasztrófavédelmi szolgálata kiterjesztette Indonéziára is, valamint a teljes csendes-óceáni térségre: Hawaiira, Ausztráliára, Új Zélandra, Chilére, Perura és Mexikóra.

Rovatok