Index Vakbarát Hírportál

Sanghajban építkezik a Walt Disney

2011. április 8., péntek 13:18

Öt év után sikerült megyegyeznie a városnak és az amerikai cégnek, akik 57-43 százalékos arányban birtokolják majd az élményparkot. A park köré rengeteg kiszolgáló létesítményt is terveznek, és saját metrója is lesz. Az első évben több mint hétmillió látogatóra számítanak.

Több mint fél évtizedes tárgyalássorozatot követően hivatalosan is megkezdődtek a sanghaji Disneyland építési munkálatai pénteken. A hírt Jü Csengseng, a Kínai Kommunista Párt egyik prominense jelentette be péntek délelőtt.

Az eseményt az érintett felek hosszas titkolózása előzte meg, bár a helyi és nemzetközi sajtóorgánumok már hetek óta aktívan cikkeztek a témáról. A floridai Disney és a kínai kormány 2005 óta egyezkedett az élménypark létrehozásáról, a szerződést végül 2010 novemberében írták alá.

A megegyezés értelmében a létesítmény többségi tulajdonosa 57 százalékkal a kormányzati tulajdonban lévő Shanghai Shendi Group lesz, és a működtetésért is ez a vállalat felel. A Disney a fennmaradó 43 százalékot birtokolja majd (ugyanez az arány a hongkongi Disneyland esetében is), a menedzsmentet illető feladatokat pedig egy vegyesvállalat látja el. Az amerikai óriásnak a tokiói és a hongkongi mellett ez lesz a harmadik élményparkja az ázsiai kontinensen. Európában egy, az Egyesült Államok területén két park található.

A Sanghaj keleti részén, Pudong városrészben helyet kapó élménypark a Magic Kingdom varázslatos birodalmát választotta központi témájául. A park köré egy 1730 hektáros turistaövezetet is terveztek, s az odajutást segítendő a helyi vezetés szeptemberben kezdi egy, közvetlenül a Disneylandbe vezető 9,2 kilométer hosszú metróvonal építését összesen négy milliárd jüannak (113,1 milliárd forint) megfelelő összegért.

A ma megkezdett munkálatok egy 1,5 négyzetmérföldnyi területre koncentrálódnak, ahol a kiegészítő létesítményeket: egy tavat, két hotelt és számos parkolót építenek fel, összesen 4,4 milliárd jüan, vagyis 124,4 milliárd forint értékben. A központi park költségeit Han Cseng sanghaji polgármester márciusban 24,4 milliárd jüan-ra (689,8 milliárd forint) becsülte, s ha a városvezető számításai helyesek, ez lesz az elmúlt évek egyik legnagyobb külföldi beruházása az országban.

Az építkezés öt éven belül fejeződhet be. A sanghaji városi önkormányzat a megnyitást követő első évben 7,3 millió látogatóra számít, javarészt a várostól öt órán belüli távolságban lévő, 80 milliós agglomerációból.

Rovatok