Index Vakbarát Hírportál

Drámai jelenetekkel indult Tóásóék pere

2011. április 12., kedd 12:06

Akadozva, konfliktusokkal indult az előzetes meghallgatás a bolíviai sajtó jelentései szerint abban a perben, amely előző nap kezdődött a bolíviai Cochabambában a néhai Eduardo Rózsa-Flores és csaknem harminc társa, köztük Tóásó Előd ellen.

A La Razón című bolíviai lap honlapján keddi tudósításában azt emelte ki, hogy az ügyvédek műhiba miatt feljelentették a tárgyalásvezető Rolando Sarmiento bírót, aki szerintük szándékosan nem a törvények szerint jár el.

A meghallgatásnak otthont adó cochabambai körzeti legfelső bíróság antik épületéből eltávolították a brazil bírói kar három megfigyelőjét, akiktől valamiért vízumot is követeltek a perben való részvételhez. Hasonló sorsra jutott az egyik vádlott ügyvédje is. Otto Rittert rendőrökkel vezették ki, mivel védence egészségügyi okok miatt mentette ki magát, de ezt nem fogadta el a bíró.

Sarmiento négy ilyen igazolást utasított el, és ezért az eddig szabadlábon védekező négy vádlott lefogását rendelte el, lázadóknak minősítve őket.

Többen rosszul lettek

A rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megtartott meghallgatáson, amelynek első szakaszai helyi idő szerint hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődtek, és este fél nyolckor értek véget, többen rosszul lettek a vádlottak családtagjai, illetve védői közül.

A sajtó csak vágóképeket készíthetett a per kezdetén, a teremből kizárt újságírók nem kaptak interjúkészítési lehetőséget a vádlottakkal, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy szeparatista csoportot hoztak létre a kormány és a demokrácia destabilizálásának, illetve polgárháború kirobbantásának céljából.

A bolíviai rendőrség közlése szerint elitkommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicsot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok már akkor azt állították, hogy terroristacsoportot számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

A bolíviai himnuszt énekelték

A teremben hétfőn a huszonkét vádlott mellett védőügyvédeik lehettek jelen, két-két őr vigyázott rájuk, így a La Razón becslése szerint legalább százhúszan vettek részt a hétfői tárgyalási napon. A bekiabálások és az elutasított tiltakozások és kifogások nyomán a vádlottak a bolíviai himnuszt kezdték el énekelni.

A valamivel több mint hatórás meghallgatás végén Marcelo Sosa ügyész fenntartotta a vádakat azzal, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, és a per lefolytatására szólított fel. A védőügyvédek cáfolták Sose érveléseit, és ellenvetésekkel éltek.

Tóásó, Tadics és Ignacio Villa Vargas ügyvédei eljárási hibákra hívták fel a figyelmet, kifogással éltek a területi és igazságszolgáltatási illetékesség kapcsán, illetve az alkotmányos jogok és garanciák megsértése miatt. A bíróság a kifogásokat elvetette, megalapozatlannak ítélve őket. Több védő arra panaszkodott, hogy a rendőrség nyomást gyakorolt rájuk, de a bíróság szerint ezzel a védelem csak a meghallgatást akarja elhúzni.

Feljelentették a bírót

Luis Orlando Reyes - David Sejas López és Alberto Melgar védőügyvédje - kijelentette a meghallgatáson, hogy "ezt a pert előre megkomponálták", és "a bíró döntései a bűntettel határosak", amiért feljelentést is tett ellene.

Az ügyészség egyes források szerint harminckilenc, más források szerint harmincnyolc ember ellen emelt vádat, közülük azonban tizenhat - például Guido Nayar Parada volt belügyminiszter, Branko Marinkovics ellenzéki vezető, üzletember és Alejandro Melgar Pereira ügyvéd - külföldön bujkál, elsősorban az Egyesült Államokban és Brazíliában. A többi, különböző bolíviai börtönökben fogva tartott vádlottat - köztük a La Paz-i San Pedro börtönben raboskodó Tóásó Elődöt és Mario Tadics Astorgát - repülőgéppel szállították vasárnap Cochabambába.

Rovatok