Szabadkán jártunk utána annak, mi igaz a Magyarországon búvópatakként fel-felbukkanó hírből, miszerint ceausescu-i méretű városrombolásra készül a régi magyar város gonosz koszovói szerb polgármestere.
Szabadkán eredtünk utána egy, a mai napig terjedő, de egyáltalán nem friss hírnek: mi igaz abból, hogy a bácskai város történelmi belvárosát lerombolják?
Az előzmények:
A hírek forrása – amennyire egy év távlatából vissza lehet követni – a Duna tévé tudósítása volt a 2010 tavaszán elfogadott részletes szabályozási tervről.
Ebben szerepelt már a kétszáz rombolásra ítélt ház, amik között szecessziósok is vannak, az ugrásra kész befektetők, akik bevásárlóközpontokat építenének, valamint Ceausescu falurombolása, amihez a pusztítást hasonlítani lehet.
A Duna tévé tudósítása után és alapján megjelent cikkek zömében vissza-visszatérően öt állítás szerepel: 1. Kétszáz házat rombolnak le Szabadka belvárosában. 2. Nagy házakat építenek, és így alapvetően megváltozik a belváros arculata. 3. Etnikai színezetű konfliktus van a múltat nem becsülő szerbek és az értékeket védő magyarok között. 4. A jövő tavaszi helyhatósági választás miatt áll az építkezés. 5. Két szecessziós házat már leromboltak.
Nézzük meg, mi igaz ezekből:
1. Ceausescu-i méretű városrombolás lesz Szabadkán, kétszáz házat rombolnak le. A szabályozási tervet Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke hasonlította először a román diktátor falurombolásához tavaly tavasszal a Duna tévében. „Az a városkép, ami kialakul, az elsősorban lakónegyeddé fogja sivárítani Szabadka belvárosát. Megítélésem szerint utoljára ilyet Ceausescu Romániájában láttunk a híres, hírhedt falurombolások idején” – mondta. Ebben a tudósításban szerepel a kétszáz, lebontásra ítélt ház is.
Magában a szabályozási tervben szó sincs kétszáz házról, különösen nem a történelmi belváros földdel egyenlővé tételéről. A belváros tengelye érintetlenül megmarad: ez a vasútállomástól a korzón át a városházáig és onnan a katedrálisig húzódó tengely és közvetlen környéke.
A fejlesztési tervben kijelölt zóna ettől északra, a szűken vett belváros közvetlen közelében húzódik. Itt valóban bontanának házakat, ha nem is kétszázat, hanem nagyjából ötvenet. Ezek jórészt földszintes, nem műemléki védettség alatt álló házak, homlokzatuk nélkülözi az egyediséget. Van köztük néhány évtizedes ház éppúgy, mint száz évesnél is idősebb.
Jellemző, hogy a városban érdemi tiltakozás nem indult meg az új szabályozási terv ellen. Ennek pedig nem az érdektelenség az oka, hanem az, hogy az esetleges befektetők jó pénzekért váltják meg az öreg, vizesedő, penészes házakat, amiknek felújítása 30-40 ezer euróba kerülne, a pár száz eurós jövedelmű tulajdonosoknak azonban erre nincs pénzük.
View Szabadka belvárosa in a larger map
A korábbi kisajátítások idején előfordult, hogy egy-egy háztulajdonosnak cserébe 2-3 új társasházi lakást is felajánlottak, akik örömmel belementek az alkuba. (Jellemző, hogy ezekben az öreg házakban két-három generáció is egy fedél alatt él.) Olyan is előfordult, hogy a szabályozási tervben védetté minősített épület tulajdonosa kérte a zárlat feloldását, mert a befektető három új lakást ígért neki cserébe. Az már más kérdés, hogy az új társasházak aztán pocsék minőségben, a legolcsóbb anyagok felhasználásával készülnek el.
2. Nagy házakat építenek, és így alapvetően megváltozik a belváros arculata. Ha nem is a szűken vett belváros, mint láttuk, hanem az attól északra eső terület arculata valóban változni fog – legalábbis a szabályozási terv megadja rá a lehetőséget, ez tény. A szűk, girbe-gurba utcácskák hangulatáért valóban kár, még akkor is, ha a lebontásra ítélt házak önmagukban nem jelentenek különösebb értéket.
De ebbe a hangulatba az elmúlt években, évtizedekben alaposan belerondítottak már a sokemeletes pártházzal, a lakótelepi házakkal, a kigyulladt nyári mozival, aminek betonváza húsz éve csúfoskodik, engedély nélkül épített csicsás villákkal, az elmúlt húsz évben szinte véletlenszerűen a földszintes házak mellé épített négyemeletes társasházakkal. (A mostani szabályozási terv is négyemeletes házakat engedélyez, de előfordult már, hogy ötemeletesre sikerült a ház, a pletykák szerint a befektető ilyenkor pár ezer eurót befizet a városban éppen uralmon lévő párt és/vagy annak vezetőjének számlájára, és ettől mindenki boldog.)
3. Etnikai színezetű konfliktus van a múltat nem becsülő szerbek és az értékeket védő magyarok között. Szabadkának a kilencvenes évek közepétől 2008-ig magyar polgármestere volt, előbb Kasza József, majd Kucsera Géza. A 2008-as választás után a legnagyobb kormánypárt, a Demokrata Párt jelöltje Saša Vučinić lett a polgármester, aki, ahogy a témát feldolgozó cikkek mintegy szitokszóként írják, koszovói szerb.
Valójában már a nyolcvanas évek elején, kisgyermekként költözött Szabadkára elvált tanítónő édesanyjával. A cikkek azt sugallják, hogy az új házakba is délről költöztetnek majd be szerbeket, megbontva így a város etnikai összetételét, de erről még a szabályozási tervet ellenző Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai elnöke szerint sincs szó, csupán anyagiakról: a szabadkai vezetés anyagi érdekből kiszolgálja a beruházók érdekeit. A városban különben nagyjából azonos számban élnek magyarok, szerbek és horvátok/bunyevácok. (Szerbiában külön kisebbségnek számít a horvát és a bunyevác.) Az etnikai arányokat mostanában azok a koszovói romák bontogatják, akik ki tudja hogyan találtak rá az elmúlt hónapokban éppen Szabadkára.
És még két példa arra, hogy nem lehet magyar–szerb-ellentétre redukálni a szabadkai városrendezést: a város műemlékvédelmi intézetének igazgatója magyar, Vass Gézának hívják, mellesleg a várost irányító Demokrata Párt tagja. (Vajdaságban ez a baloldali-liberális párt a magyarok legkedveltebb szerb pártja, sokan rájuk szavaznak a választáson, a pártnak magyar országgyűlési képviselője is van. Sok DP-szavazó ugyanakkor Magyarországon a Jobbikra szavazna, állítják a helyzetet ismerő helyi magyarok.)
Egy másik magyar szereplő a nyilvánosságtól elzárkózó Csákány Lajos, egy magyar nagyvállalkozó, aki amúgy pompásan rendbe hozta a Corvin Mátyás utcát, és aki szintén érdekelt lehet a kisházak bontásában.
4. A jövő tavaszi helyhatósági választás miatt állnak a bontások. Az tény, hogy a Demokrata Párt sokat vesztett népszerűségéből, de ennek nem a tavaly elfogadott szabályozási terv az oka. Szerbiát is a DP vezeti, de az általános elszegényedés közepette sokat vesztett népszerűségéből, így most a Seselj-féle radikálisokból kivált Szerb Haladó Párt a legnépszerűbb politikai erő, Szabadkán pedig a VMSZ készül a hatalomba való visszatérésre.
A bontások egész egyszerűen azért nem indultak meg, mert nincs befektető. A Szabadkánál három-négyszer nagyobb Újvidéken hat-nyolcemeletes házak építését is engedélyezi a helyhatóság, míg Szabadkán négy emelet a határ, ami jóval kevesebb bevételt hoz. Azonkívül a városban legalább húsz százalékos a munkanélküliség, így fizetőképes kereslet sincs az új lakások iránt.
A szabályozási tervben szerepel ugyan pláza, de konkrét befektetői ajánlat nincs, csupán meg van határozva, hogy hová építhet, ha valaki építeni akar. Egy feltehetően nagy forgalmat vonzó plázát a szűken vett belvároshoz közel építeni nem tűnik jó ötletnek. És azért sem lenne vélhetően jó befektetés, mert Szabadkán panganak a boltok, a korzón például szinte csak bankfiókok és mobiltelefon-üzletek vannak, és szintén a korzón hosszú évek óta üresen áll a Beograd áruház. A belvárosi kereskedelem pangásának igen egyszerű oka van: Szabadkán az értelmiségi rétegtől a diákokon át a nyugdíjasokig szinte mindenki a város határában álló olasz piacról, Közép-Európa egyik legnagyobb bazárjából öltözködik. Egy pláza ebben a városban halálra lenne ítélve.
5. Két szecessziós házat már leromboltak. Az alföldi szecesszió nagymesterének, Raichl J. Ferencnek egymás mellett álló két házát valóban lebontották. Ez tény, minden további bizonytalan, még az érintettek megkérdezése után is.
A VMSZ szerint a műemlékvédelmi igazgató Vass Géza felelős az ügyben, Vass szerint viszont még bőven a VMSZ-es időkben, 2002-ben lettek bontásra kijelölve a házak. Közben jött egy befektető, aki fantáziát látott a telekben. Ha a város visszakozik, és mégsem járul hozzá a bontáshoz, akkor Szabadka másfél millió eurós pert vesztett volna, ennyi pénze meg nem volt.
Egyébként Vass volt az, aki a bontás után úgy nyilatkozott, hogy „ez a két épület még ambientálisan sem képez semmilyen építészeti értéket”, és ami kiverte a biztosítékot a magyarországi médiában. Vass most erről azt mondta, hogy ő ilyet nem mondott, ellenkezőleg, igyekezett megvédeni a házakat, amíg lehetett.
A sors iróniája, hogy a házakat lebontották, a beruházónak viszont elfogyott a pénze, így az építkezést már csak egy reklámtábla hirdeti.