Index Vakbarát Hírportál

Hárommilliárd dollárt akarnak a líbiai felkelők

2011. május 3., kedd 17:11 | aznap frissítve

A líbiai felkelők hárommilliárd dolláros kölcsönt kérnek nyugati kormányoktól, arra hivatkozva, hogy az általuk ellenőrzött térség gazdasága ellenkező esetben hónapokon belül az összeomlás szélére juthat. A hitelkérelmet az amerikai, a francia és az olasz kormányhoz intézték a felkelők, garanciának pedig Moammer el-Kadhafi líbiai vezető külföldön befagyasztott vagyonát javasolták.

"A rendelkezésünkre álló pénzeszközök talán három, legfeljebb négy hónapra elegendőek" - mondta Ali Tarhoni, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács gazdaságért és olajszektorért felelős tagja. A tanács és a megkeresett nyugati országok a csütörtökön Rómában tartott tanácskozáson döntenek a hitel folyósítására egy testület létrehozásáról.

A líbiai felkelők vezetői már nem követelik Kadhafi külföldön zárolt vagyonának felszabadítását, és átutalását. Ugyanakkor el akarják érni, hogy hitelhez jussanak azon országok részéről, amelyek zárolták Kadhafi náluk lévő vagyonát. A líbiai vezető becslések szerint 70 milliárd dollárral rendelkezik a világ különböző országaiban.

Rovatok