Index Vakbarát Hírportál

Összecsaptak az ünneplők a nacionalistákkal

2011. május 9., hétfő 19:52 | aznap frissítve

A fasizmus felett aratott győzelem napját ünneplők és nacionalisták csaptak össze a nyugat-ukrajnai Lembergben.

A mintegy száz fiatal nacionalista a város egyik utcáján rátámadt második világháborús veteránokra, akik felszólításukra nem voltak hajlandók levenni a háborús emlékezés jelképének számító György-szalagot. Több veteránt bántalmaztak, kövekkel dobálták meg őket. Megsérültek két ukrán újságnak a helyszínen tartózkodó munkatársai is.

Nacionalisták egy csoportja sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy a lembergi Dicsőség dombján, ahol az ismeretlen katona sírja található, felvonják a győzelem vörös lobogóját.

Oleg Asztanov lembergi orosz konzul elmondta, hogy fiatalok kitépték a koszorút a kezéből, ennek ellenére a diplomáciai képviselet tagjai elhelyezték a náluk lévő virágokat az emlékhelyen. A háborús veteránok azonban már nem tudtak koszorúzni, mert a Szvoboda nacionalista párt több száz híve megakadályozta, hogy eljussanak az ismeretlen katona sírjához, kitépték a kezükből a virágokat, többeknek letépték a György-szalagját.

A nacionalisták előzőleg azt akarták megakadályozni, hogy a dombhoz eljussanak az Egységes Oroszország és a Haza orosz pártok, valamint a dél- és a kelet-ukrajnai régiók képviselői.

Sajtóértesülések szerint a lembergi városháza előtt arcukat maszkkal eltakaró fiatalok vörös zászlókat égettek. A csoportban a Szvoboda jelképeit viselő fiatalok is voltak. A belvárosban a jobboldali pártok képviselőinek részvételével istentiszteletet tartottak, ahol a lelkész megengedhetetlennek nevezte a "vörös rongyok" (a győzelem zászlaja) használatát.

A lembergi közigazgatási bíróság az esetleges összetűzésektől tartva május 6-án megtiltotta, hogy a hivatalos ünnepségeken kívül más tömegrendezvényeket is tartsanak. A nacionalisták ennek ellenére vonultak fel a város több pontján, s csaptak össze az ünneplőkkel.

A kijevi központi rendezvényen Viktor Janukovics államfő – a nacionalistákra tett nyilvánvaló utalással – elítélte azokat, akik "olcsó népszerűséget hajhászva ismét szét akarják verni az ukránságot".

Rovatok