Brutálisan kileng a hippiméter a munkanélküliség és a kilátástalanság miatt elégedetlenkedő barcelonai fiatalok tüntetésén, de most lehet, hogy jobban összekovácsolódik a közösség: a rendőrség keményen szétverte a Catalunya téri tüntetést. Tiszta teret akartak a BL-döntőre, de a tervbe valami hiba csúszott, néhány órával az akció után már ismét zavartalanul folyt a forradalom.
“Figyelem, van itt valahol egy állatorvos? Találtunk egy sérült galambot, ha van itt állatorvos, kérjük, jöjjön ide” - szól a hangosbemondó a barcelonai Placa de Catalunyán.
“Akkor most szavazást tartunk, mi legyen a salátában. Mindenki szavazata számít, kézfeltartással szavazunk” - szervezi a dolgokat az ingyenkonyha vezetője.
Ebből a két példából talán érezhető, milyen a hangulat a barcelonai tüntetés helyszínén, ahol Madridhoz és több más spanyol városhoz hasonlóan a munkanélküliség, a nehéz gazdasági helyzet, a megszorítások, a korrupció és a kilátástalanság miatt kezdtek tüntetni a fiatalok. Ehhez pedig a legmegfelelőbb eszköznek azt tartották, hogy néhány százan beköltöztek a város egyik legforgalmasabb terére, sátrakkal, antikapitalista transzparensekkel és egyéb zászlókkal rendezték be azt, majd nem csináltak semmi mást. Teljesen érthető, ha valaki büdös hippizni kezd ennek láttán, de alapvetően teljesen ártalmatlan, tét nélküli rendezvénynek tűnik, ami nemhogy a rendszert nem rengeti meg alapjaiban, de még a szomszéd utca életét sem. Persze idén az ilyesmivel jobb vigyázni, termett már forradalom olyan helyeken is, ahol a legkevésbé sem vártuk volna,
Péntek reggelre aztán a rendőrség megelégelte ezt. “Akkor jöttek, amikor még aludt mindenki” - meséli a barcelonai egyetemista Monica. Kisöpörték a tüntetőket a tér közepéről és ha kellett, ütöttek is: 121-en sérültek meg könnyebben, ebből 37-en rendőrök. Hivatalosan az volt az akció oka, hogy a közterületfenntartók ki tudják takarítani a mostani állapotában erősen a 2006 őszi Kossuth teret idéző Placa de Catalunyát, főleg, mert holnap Bajnokok Ligája-döntőt játszik a Barcelona, így különösen szükség van a térre.
A rendőrségi akciónak mégsem lett túl sok eredménye - kora délutánra már pontosan ugyanúgy nézett ki a tér, mint egy nappal előtte. A tüntetők visszajöttek, a sátrakat két óra alatt újra felállítottak, az élet újra megindult, nem változott semmi, leszámítva, hogy a kemény rendőri fellépés újra összekovácsolta az embereket. Szombaton pedig így akár a fociszurkolók is összetalálkozhatnak a téren a galambmentőkkel.
Azt, hogy igazából miért tüntetnek, a megkérdezettek sem tudták pontosan megmondani. A problémákat mindenki felsorolja, de hogy mit szeretnének? Hát, hogy hallják a hangukat, hogy igazi demokrácia legyen, hogy figyeljenek rájuk...szóval, nem igazán tudják, hogy mit szeretnének, vagy hogy meddig akarnak tüntetni. A madridiak mindenesetre már kifejezték az együttérzésüket a rendőri akció miatt, de azért siettek hozzátenni, hogy ők azért nem hagynak ennyi mocskot maguk után.
“Ez egy kicsit zavar is” - mondja a huszonéves dizájner szakos Inés. “Az, hogy itt vagyunk, nem lehet maga a cél, egy csak egy eszköz, sok embernek mégis mintha ez maga lenne a cél.” Több tüntető is elismeri, hogy nem pontosan tudják, mit akarnak itt elérni és meddig akarnak maradni - de aztán, amikor újra problémákra terelődik a szó, újra elszántak lesznek. “Nincs munkalehetőség, fogalmam sincs, mit fogok csinálni diploma után” - mondja a filmszakon tanuló Patrícia. Monica szerint a legtöbb szónok nem mond semmi érdekeset, de az egyik mondott egy olyat, ami megfogta. Arról beszélt, ha meg akarjuk változtatni a rendszert, magunkat kell először megváltoztatni.
A hangulat egyébként nagyon barátságos, a politikusokon, a rendőrökön és talán a kapitalistákon kívül örülnek mindenkinek. Ha például éppen azért akarnánk tüntetni Barcelonában, hogy Gyurcsány most már tényleg takarodjon, a Catalunya tériek egészen biztosan mellénk állnának ebben az ügyben is.
És a végén még lehet, hogy a kapitalizmusnak mégis van félnivalója. A városban ezzel egyidőben zajlik a világ egyik legmenőbb popzenei fesztiválja, a Primavera Sound, ahol idén, a Szigethez hasonlóan új rendszert vezettek be: egy kártyára kell pénz tölteni, így lehet fizetni a sörért és minden másért. A rendszer az első nap úgy omlott össze, mint a bankrendszer a Harcosok klubjában, sokan több órás sorbaállás után sem tudtak vásárolni. A tüntetők egy kicsit akár magukénak is érezhetik a sikert.