Index Vakbarát Hírportál

Beiktatták a nigériai elnököt

2011. május 29., vasárnap 19:56

Beiktatták hivatalába vasárnap a viharos körülmények közt megválasztott nigériai elnököt, a keresztény Goodluck Jonathan-t. A beiktatás egyik legfőbb célja, hogy visszaszorítsák azt az erőszakhullámot, melyet egy iszlám vallási szekta robbantott ki a választások után, írja a CNN.

A hatóságok úgy vélik, ez a csoport és vezetője, Boko Haram állhat amögött a robbantássorozat mögött, melyet Jonathan újraválasztása és a kormány ellen hajtottak végre.

Szerencsés ember

A most beiktatott elnök egyébként már 2010 májusa óta irányítja az országot, miuán az akkori elnök, Umaru Yar'Adua halála után alelnökként átvette az irányítást.

Az ötvenhárom éves Jonathan zoológiából diplomázott és környezetvédelmi szakemberként dolgozott míg politikai páláyára nem lépett. Hamarosan átvehette a korrupcióval gyanusított helyi kormányzó székét, majd a 150 milliós, olajban gazdag Nigéria egyik leggazdagabb régiójának vezetője lett.

Idei győzelme azonban ellenségeskedést szülhet az ország főként keresztények uralta déli és a muzulmánok lakta északi része közt. Az iszlám szekta által elkövetett április végi robbantásokban ugyanis többen meghaltak vagy megsebesülte, sok szavazót pedig, akik Jonathanra adták a voksukat, megfélemlítettek az események.

Az északi muszlimok azt állítják, a választást sok régióban manipulálták, fegyveres híveik pedig több város utcáin is felvonultak, Jonathan ellenfelének, Muhammadu Buhari ellenzéki katonai vezetőnek a nevét skandálva.

A választást felügyelő megfigyelők viszont a szavazást megzavaró erőszak, a túl fiatal szavazók és a logisztikai problémák ellenére is azt mondták, javulást tapasztaltak az előző évekhez képest.

Rovatok