A török parlamenti választások után átfogó alkotmánymódosításokba kezdhet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja, amelynek elnöke, Recep Tayyip Erdogan akár 2023-ig bebetonozhatja magát a hatalomba. Az ország stratégiai elhelyezkedése miatt sokak által aggódva figyelt választás eredménye kihathat az ország gazdaság- és külpolitikájára is, de az is lehet, hogy minden marad a régiben.
Az országot 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) zsinórban harmadik győzelmére készül a vasárnap tartott török parlamenti választásokon, amelyen a párt újraválasztása nem is lehet kérdés. Az már sokkal inkább, hogy sikerül-e megszerezniük az alkotmány kontroll nélküli újraírásához szükséges kétharmadot.
Az AKP a kampányban az elmúlt kilenc év kiugró gazdasági eredményeire, az emelkedő életszínvonalra, valamint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök személyes népszerűségére épített. A felmérések szerint 43-50 százalékot érhetnek el, így hagyományos kampányról nehezen beszélhetünk. A plakátjaikon már 2023 szerepel, ugyanis egészen a Török Köztársaság megalakulásának századék évfordulójáig hatalmon maradnának.
Törökország a csőd széléről táncolt vissza 2002 után, az országé a leggyorsabban bővülő gazdaság Európában, 2010-ben 8 százalékosnál is nagyobb volt a növekedés. A török Európa 6., a világ 17. legnagyobb gazdasága. A korábban kormányokat buktató hadsereg veszített befolyásából, szélesebb nyelvhasználati jogokat adtak a kurdoknak, az ország infrastruktúráját, oktatását és egészségügyét is emelkedő pályára állították, miközben nemzetközi befolyása is erősödött.
Ugyanakkor bár a politikusi pályafutását még isztambuli polgármesterként megalapozó Erdogan viszonylag sikeresen levezényelte Törökország modernizációját, az életszínvonal általános emelkedése ellenére is nőtt a szakadék a szegények és a gazdagok között. Emellett még mindig jelentős a munkanélküliség, különösen a kurd területeken és a fiatalok között, miközben az átlagéletkor 28 év. Sokan bírálják a kormányt az autokratikus irányba mutató intézkedések, újságírók bebörtönzése és Erdogan növekvő személyi kultusza miatt is.
A kemalisták nem bíznak az AKP-ban, és a török szekularizmust féltik az iszlamista gyökerektől mérsékelt konzervatív párttá érő Igazság és Fejlődéstől. A keményvonalas konzervatívok közül sem tartja mindenki elég konzervatívnak az AKP-t, azonban a többi hasonló mozgalomnak nincs sok esélye bekerülni a parlamentbe.
Az AKP legnagyobb ellenpólusa a Köztársasági Néppárt (CHP) lehet, amelynek alapítója még a Török Köztársaság atyja, Musztafa Kemal Atatürk volt. A szociáldemokrata kezdetekhez visszatérő párt 23-32 százalékra számíthat, lassan kezd magára találni Deniz Baykal pártelnök tavalyi lemondása után. A pártot csaknem húsz évig irányító, nős politikus azután volt kénytelen távozni, hogy felkerült az internetre egy szexvideó, amelyen egy fiatal lánnyal látható együtt.
A CHP-nak bizonyos szempontból jól is jött Baykal eltűnése, így ugyanis lehetőség nyílt új megközelítések felvázolására és támogatására. Kemal Kilicdaroglu miniszterelnök-jelölt felhagyott a korábbi évek lassan kifulladó stratégiájával, és a kampányban nem arra koncentrált, hogy az AKP egy Iránhoz hasonló iszlám vallási vezetésű állammá változtatná Törökországot, hanem sokkal inkább az emberi jogi visszaélésekre, a társadalmi egyenlőtlenségekre és Erdogan növekvő hatalmára helyezte a hangsúlyt.
A legnagyobb ellenzéki párt szereplésénél azonban várhatóan sokkal nagyobb jelentősége lesz az ultranacionalista Nemzeti Akciópárt (MHP) eredményének, amely legutóbb is csak éppen átvitte a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt. A kurd kérdésben is radikális programmal előálló párt több parlamenti képviselője és négy alelnöke is kénytelen volt lemondani néhány héttel a választás előtt, miután Baykalhoz hasonlóan szexbotrányba keveredtek.
A lemondott politikusok szerint csapdát állítottak nekik, és arra céloztak, hogy egyenesen Erdogan állhat a lejáratási kampány mögött. A sejtetések egyértelműen lehallgatott telefonokra és törvénytelen megfigyelésekre, azaz titkosszolgálati közreműködésre utalnak. A kormány mindent tagadott, de az tény, hogy az AKP esélyei jelentősen megnőnének a kétharmados többség megszerzésére, ha az MHP éppen alatta maradna a 10 százalékos küszöbnek, jelöltjei rosszul szerepelnének, amire a botrány miatt megvan az esély.
Az MHP mellett a végső arányok miatt hasonlóan fontos lesz még az ország lakosságának 15 százalékát kitevő kurdok preferenciája is. Az Igazság és Fejlődés az elmúlt években az Európai Unióban megcélzott tagsághoz is szükséges nyelvi és kulturális engedményekkel, valamint infrastrukturális fejlesztésekkel megpróbálta magához csábítani és megtartani a kurd szavazókat.
A merényletekkel fenyegető Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres szervezettel ellentétben a kurd autonómiáért politikai eszközökkel küzdő Kurd Béke és Demokrácia Pártja (BDP) pártként ugyan nem tudja elérni a parlamenti küszöböt, de az általa támogatott független jelöltek bejuthatnak, és alakíthatnak a végleges arányokon a Nagy Török Nemzetgyűlésben.
Az AKP-nak jelenleg is van 331 képviselője az 550 fős törvényhozásban, vasárnap pedig növelhetik számukat, ezért mindenképp saját kezűleg írhatják át az alkotmányt. A nehézséget csak az jelenti, hogy 367 képviselő hiányában a tervezetüket népszavazással kellene megerősíteniük, míg a másik esetben teljesen szabad kezet kapnak.
A jelenlegi alkotmányt még a két évvel korábban a hatalmat puccsal megszerző katonai rezsim szövegezte 1982-ben. Az 1923-ban kikiáltott, szekuláris államban a hadsereg magát a demokrácia őrének feltüntetve többször is közbeszólt, amikor veszélyben látta a köztársaságot. Bár a hatalmat megpróbálták minél előbb visszaadni a polgári kormányoknak, komoly bizonytalanságot is teremtett a csak 1960 utáni négy puccskísérlet.
Az AKP szintén egy esetleges puccstól tartva 2010-ig csak mérsékelten próbálkozott az alkotmánymódosítás kérdésével, mivel a hadsereg több vezetője 2007-ben is fenyegetőzött, amiért Abdullah Gül köztársasági elnök megválasztásával egy párt kezébe került a miniszterelnöki és az államfői poszt is.
A részben az EU-tagság előírásai miatt 2010 szeptemberében megtartott népszavazáson a választók 58 százaléka támogatta az alkotmánymódosításaikat, amelyekkel a bíróságok és a hadsereg befolyásán is szűkítettek, ami a támogatók szerint jót tett a török demokráciának. Az alkotmányreform is segített abban, hogy az Európa Tanács egyre több területen állapított meg fejlődést Törökországban, köztük az igazságügyi rendszer és a biztonsági erők felügyeletében is.
Abban az összes nagy párt egyetért, hogy az alkotmányt egy új, polgári dokumentumra kell cserélni, de sokan az előző évi, sikeres alkotmánymódosítások ellenére is attól tartanak, hogy a kétharmados többség birtokában, a hadsereg és a bíróságok visszaszorítása után az AKP és Erdogan autokratikus irányba mutató intézkedéseket hozhat.
Erdogan azt állítja, hogy az új alkotmány átfogó demokratikus reformokat hoz majd, de konkrétumokat nem tudni, ellenfelei szerint pedig csak hatalmát akarja bebetonozni. Harmadik ciklusa után nem maradhat miniszterelnök, azonban a legtöbben nyílt titoknak tartják, hogy elnökként képzeli el a jövőjét, ehhez pedig francia mintára jelentősen kibővített jogkörökkel elnöki rendszert vezetne be Törökországban.
Törökország az Európai Unió, Oroszország, a Balkán és a Közel-Kelet között helyezkedik el, kulcsfontosságú tranzitország, stratégiai helyzetét jelzi, hogy a világ földgáztartalékainak 72, olajtartalékainak 73 százaléka található az ország közelében. Miközben külpolitikájában is regionális befolyásának növelésére törekszik, az Egyesült Államok idegesen szemléli közelségét Iránhoz és Szíriához, valamint reakcióit az arab forradalmakra.
Az ország már régóta pályázik az EU-tagságra, így nem meglepő, hogy a megkérdezett törökök közül négyből hárman támogatták a csatlakozást, amikor 2004 végén az Európai Tanács bejelentette a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek egy évvel később meg is kezdődtek. Azóta azonban sokan úgy érzik, kettős mércét alkalmaznak velük szemben például a hasonlóan induló, de lassan a csatlakozási folyamat végére érő Horvátországgal összevetve.
Törökország jövője szempontjából nagyon fontos, hogy milyen új irányt vehet az AKP politikája egy esetleges kétharmados többség birtokában. Az elemzők véleménye megoszlik, vannak, akik szerint nem változik Törökország viszonya a Nyugathoz és a Közel-Kelethez, mások szerint egészen új irányvonalak is előkerülhetnek. Ám ez csak a következő hetekben derül ki.